Öleléséből én
Ki nem bontom magam.
Hogy most mit is érzek,
Nincs nekem rá szavam.
Mi így összebújva
Szinte egyek vagyunk.
Mozdulni sem tudunk,
Hálót fon a karunk.
Lélegzése enyém.
Mélyről tör fel, hallom.
Szívünk együtt dobban.
Elnyomja a hangom.
Így maradni mindig,
Ez a kívánságom.
Hallgassák meg fennen
Az én imádságom!
Author: Wágner Judit
Wágner Judit vagyok. 57 éves budapesti lakos. Családi állapotom: 33 éve férjnél, 3 már felnőtt fiú gyermek édesanyja. Közgazdasági egyetemet végeztem, de a szakmámban nagyon rövid ideig dolgoztam. A tradicionális családi modellnél maradva, én a gyermekeim mellett itthon maradtam. Ma már, mivel a fiúk kirepültek, a háztartás maradt, és a hobbi. Az egyik a tenisz, melyet, gyerekkorom óta űzök. A sport életem mindennapos része. Szenior versenyeken, csapatbajnokságon veszek részt. Ami a másik kedvenc időtöltésem, és ami miatt valójában önöknek bemutatkozom, az a versírás. Nagyon érdekesen kezdődött. 5-6 évvel ezelőtt egy családi karácsonyozást rendhagyó módon terveztük megrendezni. Úgy, hogy mindenki adjon valamit elő a többiek előtt. Ez lehetett éneklés, hangszeres előadás, színház, mese olvasás. Mindenki kedve szerint választhatott. Én, mivel nem nagyon szeretek szerepelni, a vers írást választottam. A családról írtam rímbe szedve. Hát innentől kezdve, születésnapokra, más családi eseményekre, ballagásra az én ajándékom mindig egy személyes vers volt. Aztán már nem csak alkalmakra írtam, hanem csak úgy. A természetről, évszakokról, érzéseimről. Elkezdtem böngészni az irodalmi pályázatokat. Neki bátorkodtam beküldeni verseket a megadott témákra. Önökre is így találtam rá. Sorakoznak is a könyvek, melyekben verseim megjelentek önöknek hála. Valahogy rákeveredtem a poet.hu oldalra is, ahol már közel kétszáz versemet töltöttem fel...
