Elmentél …és én mégis látlak.
Elhagytál…. és én mindig várlak.
Testemben a fájdalom árad.
Semmi sem vethet neki gátat.
Hol vagy most, mikor szükségem van rád?
Hol vagy most , hogy a két karodba zárj?
Az nem lehet, hogy többé ne legyél itt már!
Hogy vissza hozzám most már soha ne találj!
Körülöttem hideg köd. Fény nem pislákol. Kialudt
Semmim sem maradt. Csak emlékek. Az édes múlt.
Lelkem mártom belé, mi belőled megmaradt.
Olyan sovány vigasz. Olyan nyeszlett falat.
Nevedet suttogom. Hátha jön egy válasz.
A falat kaparom. Hiányod eláraszt.
Mindenhol kereslek. Talán itt…..talán ma,
Eszem tudja, de a szívem tagadni akarja.
Nem maradt már kiért felkelnem nekem.
Vagy miért érdemes lenne kinyitnom a szemem.
Árva lettem.Egyedül a világrengetegben.
Mért is nem vittél magaddal engem?
Már többé nem csicsereg rám a kismadár.
Már csak magány maradt. Mindig ugyanúgy fáj.
Ma csak vagyok, míg muszáj…. hűn emlékezve rád
Testem bár itt ragadt, ….szívem érted kiált.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
Fájdalmas szép sorok.
Szeretettel: Rita