Süt a nap, mégis egy helyben toporgok.
Szívemen bús dolgok hagynak nyomot.
Papírra vetném, de ugyan minek tenném?
Búm még papírról is magát rám vetné.
Van ami örökké nyomasztóan nehéz.
És amin nem képes változtatni az ész,
vagy elfeledni tán egy élet is kevés.
Megbocsátani pedig lehetetlenség.
Nézem a napot reménykedve, vágyva,
Szívem lángra kapjon a boldogságra.
Vagy amnesztiát hirdesse a lelkem,
Nekem s ártóimnak megkegyelmezzen.
Addig csak toporgok. Koldulom a fényt.
Hozzon a tavasz számomra is reményt.
Fészkeljen be ismét öröm a lelkembe.
Szárnyalhassak szabadon, régi fényemben.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
