Lehunyom szemem, nem jön az álom,
Te voltál az egyetlenem ezen a világon.
Nem vagy már velem, nem érzem illatod,
Kifakult a kép, elhalványult arcod.
Csókod ízét rég nem érzem már a számon,
Hogy hagytalak elmenni, a mai napig bánom.
Ölelsz-e most valakit? Van-e, akit féltesz?
Ez a gondolat egyre csak féltékenyebbé tesz.
Ha felkeresnélek, vajon örülnél-e neki?
Sok év után szeretnék a szemeidbe nézni.
Ott vagyok-e szíved titkos rejtekében?
Gondolsz-e rám néhanapján, álmodban vagy ébren?
Hallod még a hangom, mikor susog kinn a nyárfa?
Fogod-e még puha kezem, mikor senki nem látja?
Érzed még az illatom, ha arcod érinti a szél?
Látod még a mosolyom, miközben a másik beszél?
Gyötör-e a felismerés oly kínzón, mint engem,
Hogy szerelmünk volt a legszebb csoda ebben az életben?
Hiányoznak a veled töltött gondtalan szép percek,
S ha egy napon visszajönnél, soha el nem engednélek.
Author: Szakolczay Adrienn
Szakolczay Adrienn vagyok, írói álnevem Audrey Pierce. 1987-ben születtem Miskolcon és itt is végeztem iskoláimat. Többek között az egyetemi éveimet is az Acélvárosban töltöttem: kulturális antropológia-pedagógia szakon végeztem a Miskolci Egyetemen 2012-ben. Budapesten éltem és dolgoztam 10 évig, itt ismerkedtem meg a férjemmel, akivel 2021-ben hazaköltöztem szülőfalumba, ahol jelenleg is élünk két tündéri gyermek szüleiként. Időközben társadalombiztosítási és bérügyintéző végzettséget is szereztem, jelenleg pedig rajztanárként és napközis nevelőként dolgozom egy közeli általános iskolában. A művészetek iránti rajongás már gyermekkoromban megfertőzött apai nagypapám révén, aki amatőr festőművész és költő volt. Nem telhetett el úgy egy születésnap vagy nagyobb ünnep, hogy ne szavalta volna el egy-egy újabb költeményét a közönség előtt. Legelső műveimet is vele osztottam meg először, kikérve a véleményét és mindig biztatott, támogatott ezen a nehéz úton, amiért nem tudok elég hálás lenni neki, dacára annak, hogy már két évtizede nincs az élők sorában. Verseket, meséket már az általános iskolában is írtam, közülük több is megjelent az iskolai lapban, de komolyabban gimnazista koromtól foglalkozom írással, több iskolai és később felnőtteknek kiírt versenyen és pályázaton is részt vettem. Időközben a történelmi kalandregények felé orientálódtam. Az egyik regényemmel jelenleg még az alkotás fázisában vagyok, viszont van már egy befejezett művem is, ami...
2 Responses
„Gyötör-e a felismerés oly kínzón, mint engem,”
Nem valószínű. A saját érzéseink vetítjük a másikra, de a másik nem olyan, mint amilyennek mi gondoljuk.
Szeretettel: Rita
Igen, ez így van. Ám amikor az ember szerelmes, hajlamos elábrándozni és sokszor eltekint a másik hibáitól vagy szebbnek látja azokat, mint valójában.