Óvatosan, bénán,
buddog itt a szerelem.
Tudom, nem kéne,
mégis beengedem.
Csúszósan, lassan,
meg fogom kezét.
Ő azt hitte,
de bennem nem oldott a fék.
Remegő lábakkal,
félszegen néz rám.
Bennem van tekintete.
Úgy nézünk egymásra,
mint két régi ismerős,
de a bizalom hidja,
már oly rég felégetve.
És ha már újra itt,
te csalfa régi ismerős,
szívem köré csavarlak,
úgy ölellek,
s leszek újra hős.
Ki újra, és újra,
meg küzd veled,
s tudván,
soha nem győzhetek,
magam úgy dobom eléd,
hogy lelkem sajgón meg remeg.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
