Elég volt egy röpke pillantás,
nehogy megsejtse valaki más,
majd elkaptam rólad a szemem,
csak valaki észre ne vegye.
Tova tűntél, mint titkos álmom,
arcodat még magamban látom,
vonzottál, mint mágnes a vasat,
éreztem, hogy nem lenne szabad.
Hiányod gyötör, kínoz a vágy,
most nem vagy velem, kivet az ágy.
Sok év eltelt, és álmot látok,
eljössz hozzám, addig én várok.
(2024. augusztus)
Author: Horváth Edina Anna
Horváth Edina Anna az Irodalmi Rádió szerzője. 1965. november 14-én születtem Dunaújvárosban. Szüleim nagy szeretetben nevelték három gyermeküket. Kamaszként korán megtanultam, hogy senki nem fog kiállni értem, magamnak kell megvívnom a „csatákat”. Két műszak mellett gyors- és gépírást tanultam, majd gimnáziumba jártam. Mire leérettségiztem, addigra már egy „menő” cég igazgatóságának megbecsült dolgozója voltam, majd több, mint 30 évig egy ügyvédi irodában dolgoztam. Később megszereztem a gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens végzettséget is, melyet a szociális szférában hasznosítottam. 2017-ben Daruszentmiklósra költöztem. Két csodás lányom van, mindkettő erőn felül teljesít a munkában, valamint három édes unokám ragyogja be a napjaimat. A versírást 1999-ben kezdtem. Sajnos még dolgoztam, amikor szüleim hirtelen megbetegedtek, és nem egész két év alatt elveszítettem mindkettőjüket. Tavaly óta úgy érzem, hogy ki kell írjam magamból a fájdalmamat, érzéseimet. Első verseskötetemet szeretném kiadatni. Nagy örömmel tölt el, hogy hamarosan megjelenik egy kötet, melyben több szerzővel együtt megjelentetjük műveinket. Kacérkodok a regényírással is, első könyvem kéziratán dolgozom. Nagy megtiszteltetés az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez tartozni. Műveim megtalálhatók az amatőr szerzőknek szóló webes felületeken is (facebook, poet.hu, Holnap Magazin, stb.). Szeretném, ha minél több emberhez eljutnának gondolataim, érzéseim, hiszem, hogy a versek az élményen túl segítenek, tanítanak, elgondolkodtatnak. Kellemes olvasást kívánok! Elérhetőségem: 06 (30)...