NYITOTT KÖNYV
„Emerson azt mondta, hogy a könyvtár olyan varázsszoba, ahol sok elvarázsolt szellem lakozik. Ám azok hívó szavunkra megszólalnak…egy könyv, ez a könyv, míg ki nem nyitjuk, szigorúan véve és szó szerint csak egy kötet: tárgy a tárgyak közt. Amikor kinyitjuk, amikor a könyv: rátalál az olvasójára, létrejön az esztétikai jelenség.”
Jorge Louis Borges: A költészet
A legtekintélyesebb New York-i folyóirat, a The Forum szerkesztősége közlésre kérte fel Jókai Mórt önéletírásának, adatainak közlésére. 1895-ben írta meg Önéletírásom címmel a munkáját. Hetvenéves volt. Még élt kilenc évet, átlépve a 20. századba. Akit Ady Endre 1902-ben megölelhetett. Nagy tisztelője volt és maradt. Jókai Mór úgy írta önéletírásra és közlésre magáról a rendkívül lekötelezőnek talált feladatra szántakat, mint akinek ezt már a bevégzett életpálya végén lehet megtennie. Ám már beszélhet úgy, mint ’objektumról. ’Nem szorítkozhat száraz adatokra, át kell szőni úgy elismeréssel, mint megrovással. Az elsőt találta nehezebbnek. 1894-ben ünnepelték irodalmi működésének 50. évfordulóját. Akkor már látott új hazát, nemzetet, új irodalmat maga körül. Nem érezte idegennek magát benne, sem kivénültnek. ’Együtt fejlődtem vele – írta. Ott maradtam közepében. Otthon vagyok benne, hozzájuk tartozom. Tudom is viselni a munka terhét. Élvezni az örömöket, dacolni a szenvedésekkel, remélni a jövendőben. Minden este úgy hajtom álomra a fejemet, mint aki a számadásait végképp befejezte, s minden reggel úgy kelek fel, mint aki előtt még évtizedes feladatai állnak.’ Kinyitva a könyvet, ránk talál-e ma Jókai? Beszéljen ő! Az előző évi jubileumáról: ’200 vármegye választott díszpolgárává, az egyetem doktorává. Albumok, diplomák csinálták, hogy egy ritka érdekes múzeumot képeznek. Ritkaság. Unicummá tettek. Az is, hogy íróként ötven esztendei munkásságom erre alkalmat szolgáltatott….megtelt írószobám tanúskodik erről, dekoráció. Az első rendes kiadásom 350 kötet, kiegészítője az idegen nyelvre fordított munkáim. 200 kötetét teszik ki csak a német nyelvűek. Ezen túl legtöbb svéd, azután angol, a francia, a lengyel, olasz, holland, dán, finn, orosz, szerb, horvát és tót. 14 nemzet nyelvébe lett átültetve. Sikernek kell neveznem, hogy annyi művelt nemzet érdeklődött műveim nyomán nemzetem élete, viszontagságai iránt, és tanulta megismerni hazám viszonyait, népe alakjait, jellemrajzát és művelődési stádiumait…most szaporítja a jubileumi 100 kötet, kétezer nagy alakú íven a szépirodalmi munkáimat a kezébe juttatni. Történelmi és politikai műveim, nyilvános beszédeim, valamint a gyűjteményes művekben megjelentek nem foglaltatnak benne. Magam dolgozom át a számos hibákat, nagyobbakat jegyzetekkel látom el..
Megkezdi Jókai életírását is, kilenc éves korában jelent meg két verse hírlapokban, készült festőnek majd költőire gondolt. ’De ezeket senki nem tekintették akkor életpályának, csak nemesi passziónak. Ígért nimbuszt, de betevő falatot nem. Honoráriumot senki nem fizetett kész munkákat csak úgy adhatott ki költő, ha mecénást kapott, a dedikációért fedezte a nyomtatás költségét. A könyvét aztán kioszthatta az ismerőseinek, ha megtörtént, hogy egy festőnek festményért pénzt adtak, úgy bizonyosan boltcímer volt. Jogi pályára készültem, az irodalommal foglakozás akkor csak élvezetszámba ment nálam….15-16 évesen olvastam angol, francia regényeket, olvasmányokat, Dickenst, Coopert, Az utolsó mohikánt. Victor Hugot megkedveltem, Dumast később ismertem meg. Shakespeare műveit fordítottuk Petőfivel, a Leart színpadra is állítottuk Kecskeméten, megtöltötte a színházat és tapsoltak, arra is rábírtuk a közönséget. Álmodoztunk. Túlvilági mámor, vakmerőség, hogy én 17 éves gyerekként színdarabot írtam, beküldtem a magyar tudós akadémiának. Sőt, Vörösmarty és Bajza száz aranyos jutalomra ajánlotta….Ezzel lett aláírva a vérszerződésem annak az édes ördögnek, akit úgy hívnak, hogy ’poézis’, aki elvisz bennünket abba az örökké égő lángba, amely folyvást ég, de soha el nem hamvaszt. Ügyvédi diplomámnak soha hasznát nem vettem. Ettől fogva tudtam, hogy nem lesz más belőlem, mint író…’
Első regénye jelent meg 18-19 évesen, a Hétköznapok. Azt írta róla: ’tele hibákkal, de én nem igazítottam rajta. Azok is az én eredetiségeim, hozzám tartoznak. Később írtam rosszabbakat is….Első novella gyűjteményemben a Sonkolyi Gergely elbeszélésemet Stuart grófnő lefordíttatta angolra. ’ Életpályája lett az irodalom. Voltak már kiadók, akik tisztességes honoráriumot fizettek egy kezdő írónak. ’Pedig a nyelvet nem is ismerték, németek voltak: Hartleben és Heckenast. Dicséretreméltó derék emberek voltak, szorgalmas írónak meg lehetett élni mellékfoglalkozás nélkül is…’ 21 évesen kapott szépirodalmi lapszerkesztői megbízását. Az Életképek a liberálisoknak, ebbe dolgoztak a magyar költővilág ’matadorai’, élükön Petőfivel. A vezérszellem, ’kivel a legnemesebb barátság fűzött össze.’
1848-1849. Mindenki tudja. A 12 pont, a Nemzeti dal…Merész kezdeményezést teljes siker követte, magáévá tette az egész nemzet, elfogadta a pozsonyi országgyűlés, szentesítette a korona. Önként lemondott a magyar nemesség előjogairól. ’Jelzésül hagytam el én a nemes y-t nevemből…A közös hazaszeretet tüzében eggyé olvasztotta az egész magyar nemzetet. Ezzel elém rajzolt a sors új kötött pályát, párhuzamosan az íróival haladtam mind ez idáig. A Politika útja’. Az is köztudatában van mindenkinek, a márciusi napok diadalmámora hozta össze azzal, aki hosszú életén át befolyással volt egész kedélyére. ’Valóságos jószellemem megtestesítője. Laborfalvy Róza. A nemzet színésznője, Gertrudis. Megszerettük egymást és egybekeltünk. ’ A megtorlás időszaka. Közismert a bujdosása. Petőfi elesett. Rémuralom, vésztörvényszék. ’Ez volt a kezdete írói jellemem új átalakulásának. Legnagyobb sikeremnek tartottam, amit egy elbeszélésemre azt véleményezte a palóc parasztnő: „Hisz így én is tudnék írni!”
Az Önéletírásom kitárja elénk a mi Jókainkat. Kinyitjuk a könyvet, ő oda ül mellénk, úgy beszél önmagáról. Gyerekkora emlékeiről, mert ismerte a szereplőit a napóleoni harcok korszakának, sodorta a szabadságharc, hol felemelte, hol letiporta. Vezetett és vitettetett benne. Végignézte a nemzet újjászületését, a harcokat, a diadalokat, a kétségbeesett elbukást, a szívós ellenállást, a világbátorító reménykedést. Az indulatokat, a hősöket, a holnap földönfutóit, koldussá lett nagyságokat. Egy ilyen mozgalmas történelmi korszakban életpályáján annak mennyi alakjával ismerkedett meg. ’Élők és holtak álltak nekem modellt: hívásomra most is előjönnek, változatosságban kifogyhatatlanok. Együtt éltem velük…részem volt elnyomott nemzet halálveszélyében, de királyi kegyességben, kitüntetésben. Voltam szegény ördög…voltam komoly vállalatok szerencsés igazgatója. Viseltem csapásokat, élveztem minden kedvezését. Volt nyakamon hurok és érdemrend.’.
Munkáinak egész tömegét sajátkezűleg írta. ’Valaki kiszámította. 72 millió betűt, most is ugyanolyan mákszemnyi gömbölyű betűkkel az írásom, aminek nem látszik a kéznek reszketése. Amit írok, azt mind érzem…’
A nyitott könyve, könyvei ránk találnak. Ma is. Ha nem tudjuk elolvasni a száz kötetet, olvashatjuk vereseit, elbeszéléseit, a Dekameront. ’Elvarázsolt szelleme lakozik’ mindenben. Érdemes ma olvasni? Az olvasó dönt. Akkor is úgy adódott. ’Legjobb barátom volt a magyar közönség, jutalmazott nagy kegyével, gondtalan élettel….Ha ma elhagynám a földi világot, csak azt tudnám referálni annak a másik világ népének, hogy ez az elhagyott nagyon szép világ volt.’
Mit jelent ma számunkra Jókai? Rév-Komáromban született 1825-ben. A város, a komáromiak büszkék rá, egész gazdag történelmi múltjukra. JÓKAI 200. Nagy napra készülnek február 18-án. Minden év februárjában megemlékeznek róla. Ünnepség, ünnepi keretek között. A 2006-ban alapított Jókai-díjat akkor adják át a Kultúrpalotában. A budapesti Falvak Kultúrájáért Alapítvány a Jókai Emlékbizottság ’kedves és közös gyermekük’. 2018 –ban kezdeményezte a Magyar Írószövetség, ez a nap legyen a Magyar Széppróza Napja. Én akkor kaptam először a díj tárgyiasult formáját, a Jókai kezet, márványlapon. Donáth Gyula szobrász alkotását. Nagy kitüntetés volt számomra. A díjalapítók szándéka nemes vetélkedés, írásra ösztönzés évről évre. Témáikat azon a napon hirdették ki. Megmozgatni az írni szeretők, értők, kutatók fantáziáját. Többnyire Jókaihoz kapcsolódtak (például a magyar táj regényeiben, barátsága Petőfi Sándorral. A kiegyezés és a századforduló kora írásaiban, a Jókai emlékhelyek és kialakításuk történeti háttere. Jókai hírlapjai. A Jókai regényekből készült filmek elemzése és azok összehasonlítása az eredeti regénnyel.
Vagy kötődtek a városhoz, Komáromhoz: irodalmi vonatkozásai a 18. és a 19. században. Szülőföld, haza, külföld: Föl-földobott kő, Ady Endre. Trianon 100-hoz illeszkedően az Egy város, két ország egy szív. Mindezeken felül írásra ösztönző témák voltak Eszterházy János, a nemzet mártírja, Beöthy Zsolt az irodalomtörténész, a közéleti személyiség. Szinnyei József, a legnagyobb magyar bibliográfus, Széchenyi István, a nemzet lámpása, Arany János időskori lírájának újszerűségei. Ebben a témában értékelte írásomat Tarics Péter, a bíráló bizottság felvidéki tagja tudományos értekezésként. Elismerve azt ismét a Jókai –díjjal. Másodszor vehettem át 2023-ban.
Mi a díj küldetése még a fentieken kívül? Megemlékeznek a legnagyobb íróról, fejet hajtanak előtte. Szeretnék elérni azt is, hogy Jókai szellemisége tovább éljen nemcsak Komáromban, hanem az anyaországban és a határon túl is. Vannak díjazottak Erdélyből, Felvidékről, Szlovéniából is.
Mit jelent díjazottnak lenni? Számomra több mint tíz év alkalom, lehetőség volt mindenben. Bemutathattam esszéimet. Értő, nemzetközi szaktekintélyek előtt. Komoly elbírálási-értékelési szempontok alapján. Aztán elismeréseket. Szerzőtársakat és barátokat. Tanultam sokat, ezekben gazdagodtam, nem anyagiakban, teljesen önzetlen módon. Formált azzá, aki ma vagyok. A díj-ugyanúgy mint társaimat ebben – írásra kötelez. Forráskutatásra. Ez személyes szempont. Nálam sokkal mélyebben beszélt erről Nick Ferenc 2018-ban a díj átadási beszédében. ’Szorgalmas kutatómunkájukat, tevékeny életüket kevésbé kísérti mammon, mert tudatuk fényével képesek a tudatosabb cselekvésre. Különböző fórumokon jelen vannak. Kiemelten példamutatónak tartom azokat, akik az elnyert Jókai-díj után is írnak. Bizonyították, a Jókai-díj kötelezi őket tovább, irodalmi nemzetegyesítő programunk pozitív példáivá váltak valamennyien. Én bennük látom a csúcsát, a Jókai-díj átadása a 21. századi magyar irodalmi élet kiemelkedő eseményévé emelték. Megfelel a Magyar Széppróza Napja méltó megünneplésének.’
JÓKAI 200.
Önfeledt megemlékezések sora vár ránk. Ünnepeljünk! Olvassunk Jókaitól, Jókairól. Ültessük magunk mellé, kezünkben nyitott könyvével! Beszélget velünk. Ma is. A mi Jókaink.
Mindenkinek van sajátja is. Ha lenne rá módom, megállítanám a jegyzetem olvasóit: egy mondatban csak, Jókairól mi jut először eszébe? Nagyon színes lenne a kép. A csodálatos életút, a pálya. A könyvek tőle és róla, a filmadaptációk. A tanult emlékeink. A társ-és kortársművészeteknek inspirációja. A saját olvasataink. Élményeink. Hatott ránk. Kedvenceink vannak a monumentális életműből. Minden rendelkezésünkre áll.
Ma is az olvasó dönt. Érdemes rá ma is. Napi Jókaink lehet az ünnepi emlékévben. 2025-ben. A számtalan lehetőségből egyetlen idézetet választok. Ide illik és a sajátoménak is érzem. Szabó Magdától való. ‘nem hiszek Jókai hanyatlásában. Jókai több mint aró, ma is több. Jókai jelenség. Pótolhatatlan. Őrizni való kincsünk.
Mindenki egy ünnepi alkalmon annak programja, a szokásrend szerint beszél. Ki ne tapasztalta volna azt, amit magam is, bármennyire meghatározott a téma, mindenki inkább a maga kedve szerint kíván szólni: ami inspirálta a saját alkotói pályáján, mi az, amit éppen alkot, esszéistaként, szépíróként. Tehát ’mondja a magáét’.
Így tettem én is.
Author: Fodor Ágnes
A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...