Boldogok, akik szomorúak…

Boldogok akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket

Az ember tervez, az Isten végez
mondja egy magyar közmondás
Szomorúság önti az embert homályba
ha gyakran nem valósul meg az álma
A hitehagyott embert magába roskad,
meg nem engedett eszközökhöz nyúlhat
Aki hűségét, vágyát Krisztusba helyezi
vigasztalódását soha el nem veszti
Ha bántanak, ütnek akkor hallgatni kell
akár kínnal, keservvel igéket nyelve el
Ha Marsnál vörösebben szikrázik a Föld
és Istent káromolják, s keresztre szánják
Akkor vessd meg szilárdan lábadat a Földön
csak nézz keményen mindig az eltorzult arcokra
mert vigaszt nyerve te leszel az élet bajnoka
Jézus mondta: Boldogok akik szomorúak
mert majd megvigasztalják őket

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a mindent, de mi a semmiben hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »