Egy parányi kétség
„A szerelmes ember olyan, aki jobban akar tetszeni, mint amennyire tetszhet, s ezért van az, hogy a szerelmesek csaknem mindig nevetségesek. „ Champort
Franciska üldögélt a fodrász szalonban, a haja már készen volt, még a körmösre várakozott. Lapozgatta a magazinokat, katalógusokat. Az egyikben látott a reklám oldalak mellett hét pontot, amelyek erre a kérdésre adtak választ.: ’Mi szükséges ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben? ’Erős, fejlett önbecsülés, a saját test elfogadása, képesség barátságok és másféle társadalmi kapcsolatok kiépítésére, ép környezet, értelmes munka és megfelelő orvosi ellátás, elégedett élet a jelenben és megalapozott remény arra, hogy az életnek a jövőben is lesz értelme.’ Ezen szempontok mindegyike rámutatott arra, hogy az egészség nem csupán a testre vonatkozik, a lélekre, az anyagi körülményekre és a környezetre, szeretetkapcsolatokra is. Elégedetten sóhajtott egy nagyot.. Szerencsésnek érezte magát. A kedves Lalóra gondolt. Már várta a találkozást vele. Az összeomlások, a rengeteg válságtünet után mintha már egy ciklus vagy korszak végére értek volna. A másik újságban a horoszkópokat nézegette végig, megszokásból. Hamarabb szólította a körmös, és ennek örült. Amikor végzett, elégedetten nézte magát minden tükörben. Egész életében volt rajta súlyfelesleg, öt-tíz kiló biztosan – és féltonnányi a boldogtalanság miatt, hogy ilyen formátlan. Alig 158 centiméterhez képest megítélése szerint ő túl vaskos. Gyűlölt izzadni, utált tornázni, ezzel szemben imádta és – ez nem változott semmit – a túrótortát, az édességet és nasizni is. Az osztálytársai, a lányok persze energikusak voltak, csinosak, futottak, balettoztak, néptáncoltak. Utálta velük a tornaórákat. A családjában mindenkinek volt túlsúlya, de semmi lelki problémája. Senki nem esett neki, hogy csak akkor ehet a tortából, ha utána lefutja. Egyszer járt egy fiúval, aki mindig biciklizett meg kocogott. Őt is hívta a pályára, akkor elhatározta, vele tart. Körbenyargalt a pályán, ő mérte az idejét. Ez így ment egy darabig, aztán egyszer közölte, most ő következik. Rajta a sor. Egyetlen egyszer lihegte körbe a pályát. Végeláthatatlannak tűnt. A célban majd biztosan átöleli és megcsókolja érte. Visszatekintve, alighanem ez volt az edzettség felé vezető útján az első és az utolsó lépése. Amikor próbálkozott kényszer nélkül, magától egy kis biciklizéssel vagy zöldséges diétával, a jelek szerint több kellemetlen hatás összeadódhatott, mert még hízott is. Egy évig tette ezt, és hat hónapig tartott utána, mire elfogadta magát. Úgy, ahogy van. Kemény húsú körte maradt, felöltözve mutatósabb, ám érdekes módon sokkal több lett az energiája, az életkedve. Annyi túrótortát ehetne, amennyi beleférne, de nem szokott rá. Biciklisnadrágot sem kényszerít rá senki. Sokat köszönhetett Lalónak is. Mellette úgy hozta a kapcsolatuk, akaratlanul és programfüzet nélkül is egy rejtett sportlédi született belőle. Fizetett, megnézte még a magazint, mert , útban venni akar egyet a Stúdió és Gomba cukrászda felé. Lalónak is megmutatja, nagyon sokat beszélgetnek. Sok közös van az érdeklődésükben, a felfogásukban.
Lajos öt éve dolgozik a Városi Rádió stúdiójában. Több, mint műszerész, ám több egy hangtechnikusnál. Ért minden digitális berendezéshez is, jórészt ő segített sokat az átállásban is. Nem sokat találkozik a munkatársaival, amióta legtöbbször az éjszakai minimális gárdában van. Küldik szöveges üzeneteiket vagy – ritkábban vannak élőben -, a hívásaikat Kétségbeesettek, magányosak, fiatalok, idősebbek. Zenéket, dalokat, bátorító üzeneteket továbbít feléjük. Nem élő adás, havonta csak kétszer van, a hosszú és kiemelt ünnepek idején gyakoribb. Az élő más, de Laló mindig tudja, ha váltania kell. Vörös lámpa jelzi, az előre felvettről átállnia. Fülhallgató, átgurul a keverőasztalhoz, mikrofon. Ugyanazon a hangon beszél, mint a rögzítetten. Mindig sokan hallgatják a műsort. Hat év óta? Vagy hét? Egy tervezett gerincműtétje során találtak egy dió nagyságú daganatot. Eltávolították.
A műtét során vagy következtében az alsó végtagok mozgatásában szerepet játszó idegszálak egyike sérült. Súlyosan. Hetekig mozdulni sem tudott. Fejben sem. Aztán következtek a pokoli fájdalmak hetei. Vizsgálatok sora. Kórházban. Három hónap után hazamenetel. Az orvosok intették óvatosságra és türelemre. Lassú felépülésre. Otthon csak iszonyú fájdalmak időszaka következett. Rengeteget köszönhet a szüleinek, a családjának, a barátainak, hogy a műtét után felépülhetett fizikailag. Fantasztikus segítsége és a társa lett a bajban akkori barátnője, Franciska. Nemcsak a jelenléte, a vidám természetessége, hanem az, hogy ellátta olyan könyvekkel, Cd-kel, amelyek csodás felépülésekről szóltak. Együtt járt vele a gyógytornára fél év múlva, amikor az alsó végtagok mozgatására már nem járt házhoz gyógytornász sem. Erőre kapott és erőt merített. Tudatosan, terápiaszerűen. Evezőpadon kezdte. Együtt is. Persze akkor nagyon sokat nevettek. Többet, mint húztak. De ez is kellett a megpróbáltatásaiban. Így már tud dolgozni is. Megtanult először a kerekesszékkel közlekedni. Sokat segítettek a volt diákjai, akik visszavárták az iskolába, a kollégáinak, a főnökének, az igazgatónak is. Mivel úgy döntött, nem tér vissza a pályára, nekik hálás ezért a lehetőségért. Ma délelőtti műszakban van. Felvételeket állítottak össze az adásra. Ma este otthon lehet. Otthon? Igen, az. Több, mint amiről még a műtétje előtt képzelt magának. Amikor Dr. Bak Jutka már félév után feladta. Boldogtalannak ítélte a kapcsolatukat. Pedig akkor még szó sem volt kórról. Igaz, ő maga már sokkal korábban megállapította, hogy nem illenek össze, semmi nem hozta őket közelebb egymáshoz. Hátterük is különböző volt. Tévedés. Ő nem elégedett a féllel, ha van egész is.
A családjában élő és eleven szükséglet volt az érzelmi közelség. Az elmúlt években önbizalmat és lendületet adott neki a meghittség Franciskával. Az együtt eltöltött idő eredménye. Érezte, hogy boldog. Nem kérdezte tételesen, vajon Franciska is az? Ma megteszi. Ránézett az órára. Végzett, és elköszönt a recepción is. Nyári, meleg este lesz. Még a botot nem dobta el teljesen. A tolókocsi mindig a csomagtartóban van. Az autót a nászajándékból vették. Leült a stúdió melletti Gomba cukrászda teraszára, tudta, hogy Franciska ma este itt lesz. Még volt egy órája, azonnal körbe udvarolta a társnője, és a gyümölcsös krémkehely, a kedvence már előtte is volt. Amikor az első kanállal élvezettel kóstolta, majdnem hangosan nevetett fel, mert eszébe jutott a nászútjuk. Friss házasok voltak és mindketten biztosak abban, hogy ezt az intézményt nekik találták ki, miközben Franciaországba autóztak. Akkor sem gondolták másképpen, amikor a vadonatúj kocsi lerobbant, és komoly vagyont fizettek. Akkor sem estek egymásnak, amikor másnap reggel felébredtek, a frissen javított új autót ellopták. A szerelem mindent legyőz, folytatják nászútjukat. Kocsit béreltek. Rövidesen a sebváltóval lett probléma. Franciska valójában nem sokat látott Franciaországból. Pedig előtte bújta a térképeket, útikönyveket, és kívülről mesélte neki, mit látnak, és mit esznek majd. A francia kulináris élvezeteket is tanulmányozta. Tényleg röhögni lett volna kedve, Lajos lassan kanalazta a remek szedres parfét. Franciska a melegben vagy ki tudja mi okból, az arany karikagyűrűre allergiás lett. Égett, feldagadt, orvosi beavatkozást igényelt. Állandóan émelygett az autóban. Egy francia ebéd után kapott ételmérgezést, majd hányatták. Vigaszképpen levitte a tengerpartra, vitorlázott sokat, Franciska is élvezte, igaz vészes napszúrással két napig fektették sötét szobában. Végül arra döntöttek: ők hazaindulnak a biztonsággal kecsegtető otthonukba, az édes összebújásokkal. Az már eltörpült, hogy hazafelé ellopták a táskáját mindenestül, de hazaértek. Elfogyott a gyümölcsös krémkehely. Franciska is közeledett, a kék-fehér nyári ruhájában, a kezében színes lapokkal, talán képekkel is? Képek! Ettől az emléktől még szélesebb lett a mosolya, amikor magához ölelte és megcsókolta. Mert a leadott fotók szőrén-szálán valahol eltűntek. Lajos érezte :szeretem, szenvedélyesen, semmi bizalmatlanság nincs bennem. ’Milyen lett a hajam? És a körmöm?’- kérdezte Franciska, miközben átültek a kényelmesebb sarokasztalhoz, Lajos felrakta a lábát, ő pedig a szokott módon átvetette rajta a sajátját. Felgyúltak a téren az esti fények, és beindult a színes, zenélő, nagy szökőkút is. ’Olvasd el az üzeneteidet – ma neked is írtam egyet, a Pillangós avatart nézzed! – és a zene is Tiéd.’
’Nahát! – ez igazi szerelmes dal!- ujjongott Franciska. – Talán én vagyok a szerelem maga? Arról énekel a férfi? Ez olyan romantikus’! Otthon első útjuk a gyerekszobába vezetett. Bendzsi aludt már édesen.
Reggel még motyogva fúrta a fejét a párnába Lajos.
- Jó reggelt, drágám.
- ..az …a Nusi! – kérdezte Franciska olyan tónusban, mint egy vérvád ügyésznője.
Lajos az egymillió éves törzsfejlődés során kialakult érzékével pontosan tudta, mikor kell igazat mondani, minden kérdésre kimerítően percnyi habozás nélkül válaszolni.
- Nem ismerik semmiféle Nusit.
- Na, persze, hogy nem ismersz. – Mégis azt álmodtam, hogy elhagytál egy Nusi nevű nőért. Aztán felébredtem, és csak hánykolódtam és nem tudtam tovább aludni! A méregtől!
Lajos még szeretett volna egy kicsit heverni, Franciskát magához húzta. Akinek ez a gyengédség nagyon jól esett, már visszaölelte volna. De jóval nagyobb erővel tépte ki magát a karjaiból, mint indokolt vagy kívánta volna.
- Csak álmodtad az egészet. – Lajos reménykedett, még legalább öt percig heverhet tovább.
- Itt vagyok melletted. És itt van a kis Bendzsi is. Soha nem hagylak el benneteket. Soha! Soha! Vedd tudomásul!… És Nusival mindketten vegyétek tudomásul!!!– bevágta maga után a fürdőszoba ajtaját.
Lajos megfordult, és becsukta a szemét. Csak ennyi jutott, mert az arcába vágódott egy nedves törölköző.
- Nusi egy gazdag ügyvédnő, rengeteg pénze van. Okos. Elegáns, csinos és vonzó nő.
- Az álmok már csak ilyenek. Elevenek, Franciska- próbálkozott Lajos csitítani.- Az én álmaimnak te vagy az asszonya.
- Akarod tudni, mi bántott a legjobban? – meg se hallotta, amit engesztelő vallomásként neki szánt. – Az, hogy elmentél tőlem! Mert vele egy fényűző lakásban éltek, és Bendzsinek Nusi sütött tojáslepényt reggelire, és…és..olyan maciszemet formált rá, mint amit én találtam ki….és amikor hazajött….erről beszélt egész nap. Mert szájat is csinált neki. Meg azt mesélte, hogy mennyire felnéz rád, és sokat nevettek, és masszírozta a hátadat! Meg szerepel a tévében, és híres. Nem úgy, mint én! Bendzsi hallotta, amikor azt mondta neked, hogy jobban illik ő hozzád, mint én.
- Nem tudom, ki a Nusi, ha ügyvéd, képtelen volnék szeretni, még az álmodban sem, Franciska, egy önző macska, aki csak magával törődne, nem is hasonlítható hozzád, szerelmem! Egyébként meg egy alávaló nőszemély, aki így tönkreteszi mások házasságát! Ez a véleményem róla. Ha még egyszer az álmodban csak rám merne nézni, akkor velem gyűlik meg a baja!
Lajos aznap virágkosarat is küldetett Franciskának. Válogatott zeneszámokat, szerelmes üzeneteket, közös emlékeket.
Ez persze csak a kezdet. Jól tudta. Ha egy ilyen Nusiféle álomasszony belép az életükbe, eltart egy darabig, amíg egy férfiember szerelmével elboronálja ezt a dolgot. Stendhal sorai jutottak az eszébe.
„Mindig legyen egy parányi kétség, amelyet le kell csillapítani, ez kelti fel a pillanat szomjúságát, ez élteti a boldog szerelmet…gyönyörei sohasem untatnak bennünket. Ez az izgalom a bizonytalanság boldogsága.”
Author: Fodor Ágnes
A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...