Élet. Falun

Élet. Falun

Az ember azt hiszi, hogy örökkön elmondhatja gondolatait valakinek.
Ahogy érzi, az út vége közeledik, egyre kitárulkozóbb, egyre megértőbb lesz másokkal és elege lesz a magányból.
Valaki szóljon hozzá végre! Csak érintse meg a kezét! Vagy legyen kire főznie! Ezt akarta.
Közel negyven év telt el.
A karja zsibbadtan feküdt mellette.
Ölelni már csak szavakkal tudott.
Az elmúlt negyven év, – ahogy tanulta, – türelemmel, szótlanul telt el. Csendben birtokolta a fájdalmakat. Nem jelezte senkinek.
Hogy unokái születtek, elvarázsolta.
De sohasem volt boldog. Egyszer volt csupán, hogy szerelembe esett.
Újonnan jött érzéseit még önmagának sem tudta lefordítani. Még akkor, régen.
Pedig már bőven elmúlt az ideje annak, hogy a falubeliek szerint illene, hogy legyen már végre egy őt megbecsülő, elfogadó, igazi dolgos embere a háznál …
Hajnaltól napnyugtáig az épület körül a veteményest kapálta, a szőlőt kötözte. Az állatokat etette, gondozta. Estére megfáradt, de még ápolta a bikákat, s a teheneket. Ő nevelgette a borjaikat is. Tanulta az időtől, hogy a vágy néha előrébb jár, mint a gondolat. A gondolat már ridegebb, hidegebb. Számító is lehet. És igaza is volt talán.

Sokan kívánkoztak utána.
Kihal a gazdaság, ha ő nincs ott! Az állatok is elpusztulhatnak egy-két perc szerelemért.
Ő másképpen döntött. Nem ment senki csillogó pesti élete után. Szabad maradt.
Csinos volt még, feszes bőrű, szép arcú, örökkön mosolygós.
Hosszú évekig róla álmodoztak a helyi férfinépek és az arra járó látogatók.

A faluból egyre gyakrabban jártak fel hozzá a pásztorok. A jóképű fiatalok és az értő, érettek is. A tehetős népek ifjai Pestre mentek egyetemre, de amint elvégezték a kötelezőt, egyikőjük sem tudott annyit az állatokról, mint ő ott lent, falun.

Egyszer, egyetlen egyszer volt szerelmes egy örökkön vidám, mulatós fiatalba, aki a faluból gyakran elvándorolt és a fővárosba járt szórakozni.
A lány sokat dolgozott. Esténként a patakban fürdött és a fiút évekig várta haza.
A fiú nem jött. Néha írt. Néha. Egyre ritkábban. Semmiségeket. Amit addig akart, a pénzt, a mulatást mind Pesten kapta meg.
A lánynak időközben udvarlói lettek. Csinosak, gazdagok. Kétlovas szekérrel is gyakran jöttek elé. Környékezték. Néhányan a pénzt hozó gazdaság miatt, de leginkább, még inkább őérte!

A lány senkire nem figyelt. Az a fiú, az a csapodár férfi érdekelte, aki innen, faluról Pestre költözött. Embert, pénzt, érzést minden elhagyott. Játszott. Sokat mulatott.
Végül a várva várt férfi egyszer, és csak akkor ment haza a kis faluba, amikor már a városból sok adóssága miatt fenyegető idegenek üldözték.
Aznap este találkoztak a tiszta szobában éjjel, gyertyafény mellett.
Egyetlen szerelmes éjszakájukat megáldotta az ég.
A férfit elrángatták, elvitték messze. Nagy, fekete ruhás, káromkodó emberek. A teste nem került elő. A nőt nem bántották. Megbecsülték még a betyárok is.
A Pestre vágyódó, bölcsesség híján élő, szép embert évek múlva halászatkor a tóban találták meg.
A nő, aki életében egyszer szeretett, ott maradt a faluban. Örökkön várt a boldogságra.
Mindenki becsülte. Nem vette szájára a nép.
Végül egy helyi kövér, pocakos gazdával állt össze.
Megvédte a birtokot és szerelme gyümölcsét.

Gyönyörű jószágaik voltak. Szép volt a veteményesük. A szőlőben bordón sorakoztak a színes levelek. Az asszony és a gyerek vidáman bújócskáztak itt, a rejtőzködő kacsok, indák árnyas szövevényei között. A nő néha megállt. Messze, nagyon messze, a távolba nézett.
A férjével keveset beszélgettek. Sohasem ölelkeztek. Neki ennyi jutott.

Így élt az a lány! Az a réges-régi, gyönyörű lány!
Egyetlen egy gyermeke született akkor, régen, egy titkos éjszakából, a csapodár, eltűnt férfi ágyékából.
Tisztességgel felnevelte. Szerette, dédelgette. Etette, itatta. Mint a jószágokat, harangszó után.
Soha nem lett az élettől ennél több jutalma.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole