létkereső szédülés… (töredék)

Jutkának                                                 

„Aki megért, senki sincs talán” *                         

… fakérgemből elszállt meleget rakott a szél,

csónakom új fájdalom emlékét szüli,

teremtésem, pusztításom kínfeletti embergyönyör,

kegyvesztett csókom paripás száguldása létkereső szédülés…

1976.08.02., 20 évesen

*Bacsó Péter – Fényes Szabolcs:

Te szeress legalább

illusztráció: A finn gyertya azaz a svéd tüz lehetövé teszi a sütést télen is | AtmoWood.hu

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

A „létkereső szédülés – töredék” rövid, mégis sűrű szövésű lírai szöveg, amely az elvesztett kapcsolat fájdalmát egyfajta belső sodródásként jeleníti meg. A vers líraisága elsősorban az asszociatív nyelvi összetételekben, képekben és a töredezett, mégis ritmikusan visszatérő gondolati hullámzásban mutatkozik meg, mintha a beszélő érzelmi állapota formálná a nyelvet. Stílusa minimalista, de nem szűkszavú: minden szó érzelmi telítettséggel bír, a jelentések pedig egymásra rétegződnek.

A szemantikai nyelvezet erősen metaforikus, a szédülés, mint alapmotívum egyszerre jelöl bizonytalanságot, identitásvesztést és az elvesztett szerelem utáni ürességet. A képek gyakran lebegők, elmosódottak, ami fokozza az elveszettség élményét. A retorikai felépítés nem lineáris, inkább fragmentált: a töredékesség maga is jelentéshordozó, a hiány és a kimondhatatlanság formája.

A szimbolika visszafogott, de hatásos: a mozgás és egyensúlyvesztés képei a kapcsolat megszűnésének belső megfelelői. A hangulat melankolikus, ugyanakkor nem teljesen reménytelen; inkább egy átmeneti, fájdalmas felismerés állapotát rögzíti. Hangzásvilága halk, szinte suttogó, a ritmus nem kötött, de érzékelhető belső lüktetése van, amely a gondolatok vissza-visszatérésében nyilvánul meg.

Az érzelmi ív finoman hullámzó: a nosztalgia, a hiány és az önkeresés váltakozása adja a dinamizmust. Az érzékiség nem direkt módon jelenik meg, hanem áttételesen, hangulati szinten: ezt a réteget a közelség emléke és a távolság fájdalma közötti feszültség teremti meg. A metaforák képiessége egyedi abban, hogy nem lezárt képeket kínál, hanem nyitott jelentésteret, amelyben az olvasó is résztvevővé válik.

A tipográfia töredezettsége – a sorok fragmentált megszakítása, a ritmus vizuális megjelenése – erősíti a belső bizonytalanság érzetét. A szöveg végkicsengése nem didaktikus, inkább tapasztalati: a veszteség, mint önismereti reflexív állapot jelenik meg, amelyben a fájdalom egyben a továbblépés előfeltétele is.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...