Egyszer majd megállnak a tankok,
nem jönnek a robotrepülők,
Nem húznak fénycsíkot rakéták,
nem „dolgoznak” az aknavetők.
Egyszer majd nem hullanak bombák,
se a vákuum, se precíziós,
kazettás, vagy bunkerromboló.
Győzhetne az emberség, a jó.
Épen maradnak a kórházak,
iskolák, üzletek, lakások,
összes energiaellátó,
és elmegy végleg, a pusztító.
Egyszer majd a halottjaiknak,
újra lesz helye, méltó sírja.
Elbúcsúzhatnak, ahogy illik,
családostól, zokogva, sírva.
Egyszer az anyák megnyugodnak,
ha gyerekeik már jól vannak,
nem riadnak fel az éjszaka
félve, hogy robbanást hallanak.
Megtanulnak újra játszani,
nevetni, lesznek játszótársak.
Reménykedhetnek, hogy sikerült,
élve megúszni az apának.
Author: Sáfrány János
Kaposváron születtem, 5 éves koromig ott is éltem, majd elköltöztünk Dunaújvárosba. Az általános iskolát a Vasvári Pál Általános iskolában végeztem, középiskolát a Bánki Donát Szakközépiskola középfokú gépész szakán. Katonai Műszaki Főiskolán gépjármű-üzembentartó szakon végeztem, majd felsőfokú OKJ-s környezet és hidrotechnológus lettem. Dolgoztam biztonsági vonalon és tűz és munkavédelmi vezetőként, környezetvédelmi megbízottként. 2023-ban jelent meg a verseim első száz , 2025-ben a verseim második száz verseskötetem. Mindegyik 100-100 versemet tartalmazza. Mindig szerettem a verseket. Középiskolai irodalomórákon nagy költőink verseiből, meg kellett tanulnunk egy-egy versszakot, majd el kellett mondanunk az egész verset. Nagyon sok sora eszembe vésődött a verseknek, most is tudom, és merítek belőlük a jelen eseményeire.