Vártam rád, egy percet,
egy napot, egy évet,
nem maradt más nekem,
csak mardosó emlékek.
Várok még rád,
de már nem tudom, hogy tegyem,
önsanyargató a vád,
hogy nem vagy itt velem.
Az idő itt felettünk,
a mindenható,
a szerelem mi örök,
mi néked adható.
És várok még rád,
úgy eljön majd az idő,
együtt lehet lelkünk,
még végtelen a jövő.
S add nekem a reményt,
még akkor is, ha tévedek,
össze kell, hogy érjünk,
legyenek részünk a végletek.
S ameddig te alszol,
szívembe zárom álmaid,
fut feléd a lelkem,
csillag fényű vágyain.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
2 Responses
Csodálatos sorok. Olvasom és közben írigyellek, hogy ilyen versek születnek tollad alól(vagy talán számítógéped klaviatúráján , ujaid mukája nyomán)
Üdvözlettel
Antal
„önsanyargató a vád,
hogy nem vagy itt velem.”
Ismerős az érzés.
Szeretettel: Rita