Rózsa Iván: Érintés

Rózsa Iván: Érintés
(Öt haiku)

Isten és Ádám
összeérintett ujja –
Sixtus-kápolna…

Ha megérintesz,
harminchat év után is –
szelíd borzongás.

Felhősátrán túl
Isten rejtőzködik, fent –
mégis megérint.

Őrült világban
szeretet folyton érint –
belőled árad.

Egymást érintő
két kéz, ezt követi vad
egybeolvadás.

Budakalász,
2025. március 10.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Bőrike

Bőrike Kint, lámpafényben, denevérek cikáznak, s azt cincogják, hogy jaj a bogárvilágnak! S denevérnét, kinek Bőrike a neve, néha még elkapja a természet heve. Ilyenkor

Teljes bejegyzés »

Gyermekeimnek

Ha majd elmegyek, nehogy azt hidd hogy nem látlak, Bárhová mégy, mindíg megtalállak Megsimogatlak, még ha nem is érzed, De épp ezért még a szivemből

Teljes bejegyzés »

Az utolsó rózsa

 A ragadós vér megduzzadt és őrjöngő folyóként árasztotta el a feldúlt szántóföldeket, ahol egymást ölték az emberek. A háború tomboló viharként robbant ki, a katonák

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Tárgyalás

(Bíró=B, Vádlott=V) B: A vád szerint Ön kiverte a felesége fogait, letépte az alsóneműjét és megerőszakolta. V: Ez – úgy ahogy van – hazugság. B:

Teljes bejegyzés »

Bennem élsz Anyukám

Még hallom a lépted álmaim mélyén, még látom a mosolyod pirkadatkor. Nem fogtam elégszer a kezed, Anyám, visszahoznám a múltat számtalanszor. Eltelnek a napok a

Teljes bejegyzés »

Egyedül lépek

Egyedül lépek Nem bántok mást, nem bánt senki, csend ölel át, nem kell félni. Nincs, aki mellettem ébred, nincs titok, így baj se érhet. Nem

Teljes bejegyzés »