HÓEMBER A NAPSÜTÉSBEN
„Bárcsak mindig olyan vakok lennétek, hogy ne látnátok hibát senkiben és semmiben. A szeretet pillantása világos és átható. Ezért nem lát hibákat. Ha valóban látni akarsz: hagyd, hogy szemedet őrizze a szeretet.”
Mikhail Naimy
Szeptember 29-én 14 óra 30 perckor hosszú tanácskozást tartott öt gyerek. Négy fiú és egy kislány. Aztán a csapat oszladozni kezdett. Mindannyian egy iskolába jártak, ugyanabban az utcában laktak. Hat házból állt a Dűlősor. Alapító ülésükön igyekeztek nevet találni a szövetségüknek. Egy sem volt megfelelő. Céljuk és feladatuk azonban már volt, alapító okiratot is terveztek: a bajba került, a lemaradó, a kiközösített iskolatársaikat fogják megsegíteni. Legyen az iskolai jellegű vagy bármilyen csínytevés miatt. Akkor értékes és jól jöhet minden segítő kéz és tanács. A napirend adta magát: egy éppen aktuális küldetés. A Vámos ikrek egyike, a Karesz nevű rosszul célzott, és a labdával beverte az egyik üzlet bejárati ajtajának a jobb oldali üveges rozettáját. A boltosok persze nyakon csípték, a pajtások azonnal körbevették. Könyörögtek: legalább ne tudják meg a szülei. Nagyon szigorúak. A kárt akkor is meg kell fizetni, mivel nem volt ötezer forintjuk, megígérték, két napon belül a hiányzó pénzt összeadják. Pontosan egy nap telt el, szeptember 30-án délután belépett a helyi kicsinyke rendőrőrsre Donáth Jánosné, született Epres Márta asszony. Alacsony, kövér termetű, pufók arca rózsás, a haja erősen dauerolt. A fején helyes filckalap, a bal oldalon egy masnival. Annak a tetején apró virágcsokor, alul csüngött belőle két kis bogyó. Átadott egy kis lapot a szolgálatban levő fiatalembernek, mindenki ismerte Lacit. Az asszony mégis rettentően zaklatott volt. Laci leültette. Ismerte látásból a dundi asszonyságot, találkozott vele néha.
-Ön tehát Donáthné Epres Márta.-nem nézett fel az elé tett cetliből. Összeráncolt homlokkal nézte. Talán szemüveg sem ártana hozzá, mindenesetre nem kézírásos betűkkel készült. Meglepő volt. Talán játék gyerek guminyomdával? Nem is emlékezett, mikor látott valami hasonlót. Felolvasta a rövid szöveget. ’Ha újra akarja látni még a papagáját, Pakítát élve, akkor teremtsen elő ötezer forintot. Továbbiakra kap majd tőlünk utasításokat. Ne szóljon senkinek, akkor mi is bekeményítünk. Világosabban, a macskát beengedjük a kalitkába. és az lesz csak a kezdet.’ Az üzenet hallatán Donátné feljajdult, és kövér könnycseppek gördültek le mindkét arcán. ’Akik ezt írták, ugye nem tettek semmit az én drága Pakítámmal?’. Laci felnézett rá, tagadólag megcsóválta a fejét. Nem akarta megbántani, de alig tudta elfojtani a nevetését. Aztán sikerült komolyra fordítani a szavait.
-Önnek van esetleg gyanúsítottja? Ez egy ostoba gyerekcsíny lehet. Talán nem is kamaszok még. Laknak az ön házában vagy utcájában hasonló korúak, akiket esetleg lehet ezzel vádolni? Tehettek-e ilyesmit? Donátnénak nem kellett sokáig gondolkodnia, igyekezett is összeszedni magát, mert segíteni akart. Megértette, nem idegen lehet az elkövető, ismerősökre kell gondolnia. Hiszen a konyha ablakában, annak a keretére felfüggesztve van mindig Pakíta kalitkája, legtöbbször nyitva is, sőt, ha lehet vagy kell teljesen kitárva, Pakíta színes hullámos papagáj hangját mindenki ismerte a Dűlősor utcában. Hat ház van, az övé a szürke, nála lakik most Ilonka, ebben az évben ő pótolja a családját. Anyja testvérének távoli rokona az édesanyja, a nagyvárosban él, egyedül nevelgeti őt. Komoly betegsége miatt nem képes ellátni, taníttatni, mert a kórház után még utógondozás vár rá. Ő vállalta. A tanévet itt meg is kezdte. Mindent elmond. Pajtásokra is talált, beilleszkedett. Ő mesélte neki, egy ideje valamiféle egyletet vagy csoportot alakítottak, hogy segítsenek egymáson, Ilyesmi. Ő nem tagja még a körnek, legalábbis eddig nem említett ennél többet. Rajta kívül négy hasonló korú gyerek lakik a szomszédságban. Egy iskolába járnak. Nagyon tisztelettudó, jólnevelt, rendes fiúk valamennyien. Nem is feltételezne róluk hasonlót. Laci legépelte írógéppel a játék gyerek guminyomdás cetli szövegét, aztán átült a számítógéphez, azzal is elkészítette, kinyomtatta. A fénymásolóba betette a gyerekmunkát, az eredetijét pedig gondosan behelyezte az íróasztal fiókjába. Három lapot tett az asztalra: egy gépelt, egy nyomtatott, egy fénymásolat a játéknyomdásról. Egy mappába rakta. Ráírta ’Zsarolás’ Javasolta, kezdjék először Ilonkával. Csatlakozott a kollégájával Donáthnéhoz. Elindultak. Ilonka otthon volt. Komolyan összerettent, megijedt, amikor kezébe adták a géppel írt lapot. Végig olvasta. Elsápadt. Azonnal elmondta, amit tud: a segítő egyletről lehet csak szó. A pénzösszeg miatt gondolt erre, annyira van szükség, a Vámos Karesz esetét elmesélte. Ő még nincs beavatva ,se teljesen bevonva még, arról semmit nem tud, milyen módon járulnak hozzá vagy szedik össze a szükséges összeget. Laci és a kollégája a háttérből figyeltek, a neveket feljegyezték, listát készítettek. Hittek az őszintének tűnő kislánynak. A tagok nevének ismeretében haladtak tovább a felderítésben. A második házban lakott egyikük, Gábor nevű. Anyukája is ott volt, amikor elé tették a fénymásolatos, játéknyomdás lapot. Megkérdezték, ki készíthette ezt a csoportból.
-Nem én voltam, kérem.-halálsápadtan nézett fel mindenkire.-Semmiről nem tudok. Arról sem, hogy szükség lett volna ötezer forintra. Én csak az első gyűlésen voltam, a másodikra már nem mentem el, edzésen vettem részt, egészen estig. Igaz, anyuci?- várta a megerősítést. –Mit vársz tőlem, Gabi? Én nem tudhatom, hogy ti mikor találkoztatok először, másodszor? Azt sem tudom, melyiken voltál velük együtt, mikor beszéltek ilyen butaságról. Az igaz, valóban edzettél. Mást nem mondhatok.- és magához húzta Gabit és igyekezett megnyugtatni. Sikerült is, mert utána Gábor elmesélte ugyanazt, amit Ilonkától hallottak, a Karesz esetét. Hozzátette, annyit tud, nem a Lapics doktor fiáról van szó, mert az gazadag fiú. Haladtak tovább, a negyedik házban lakott Erik. Az édesanyja tördelte a kezét, sóhajtozott. A kérdésekre nem tudott sokat válaszolni, annyit igen, hogy nincs Eriknek játék betűs vagy nyomdás készlete, soha nem is volt. Ha kell, megmutatja a szobáját is. Együtt beléptek, Erik közelebb húzódott az anyukájához, amikor megtudta miről van szó, és elolvasta a kezébe adott fénymásolt, gyerekmunka iratát. Úgy érezte magát, ő a világ legszerencsétlenebb embere, és hóhér kézre fogják adni. Letartóztatják. Sírva fúrta be az arcát az édesanyja oldalába. Laci és kollégája kedves szavakkal megnyugtatták Eriket, ilyesmiről szó nincsen. Nyugodjon meg, üljön le, olvassa át újra. Erik így is tett.
-Nahát! Ember! Micsoda húzás!- csodálkozva, elképedve nézett az anyukájára, de látta rajta, szemrehányóan tekint vissza, azonnal javított is a szavain. –Úgy értem.. mármint azzal a szegény kismadárral. Azt nem tudom, ki írta ezt, fogalmam sincs. Arra sem tudok válaszolni, amiket tetszettek kérdezni tőlem, kinek lehetett ilyen rémes ötlete, ki fogalmazta vagy készítette ilyen formában. Én nem is tudom, hogyan és mivel lehet ilyet csinálni. Soha nem láttam hasonlót. Az édesanyja kikísérte a látogatókat. Ő tanárnő volt a helybeli Óvoda-és Általános Iskolában, jól ismerte a gyerekeket, bántotta ez az eset is. Szerette a tanítványait, a saját fiát nagyon. Kérte, mindenképpen szóljanak majd neki, ha jutnak eredményre. Ezek nem rossz gyerekek, hátha helyre lehet hozni megértéssel, szülőkkel egyetértésben ezt az ostoba esetet is. Karesz, a Lapics doktor fia körözött az új sportbiciklijével a hatalmas füves és vörös köves portájukon. Kísérletezett különböző mutatványokkal. Látta, hogy a kapuban beszélget az apja két férfival, ismerte az egyiket, tudta azt is, miről lehet szó. Sejtette, mi járatban vannak. Ő már tegnap jó előre, ez lesz a vége a csoport megbeszélésnek. Eldöntötte, lerázza magáról ezt a segélyezést, nem mondta ugyan a többieknek. Neki van pénze, esze ágában sem volt hozzájárulni. Komolyabban gondolkodott. Jobb, ha semmi köze nincs ilyen megoldásokhoz. Tisztában volt teljesen a várható következményekkel. Jól tudta, az apja lenne az első, aki egyenesen panaszt emelne, minimum a legfelső szinteken is. Nem beszélve arról, milyen büntetéseket szabna ki rá. Amikor már együtt álltak, ezeket szóról szóra így elmondta. Az apja szólalt meg először, szidta a fiát, túl sokat beszél, keveset gondolkodik. Itt lenne az ideje, komolyabban venné magát. Karesz csak megvonta a vállát. Ő már mindent elmondott. Ott is hagyta a felnőtteket, fogta a sportkerékpárt, fellendült és körözött tovább. Már csak egyetlen gyerek maradt. Mányik Rudi, éppen a lecke mellett ült, amikor az édesanyja belépett a két látogatóval. Már előtte megbeszéltek vele mindent, megmutatták a lapokat is. Az édesanyja nagyon csóválta a fejét. Bízott abban, Rudinak talán nincs köze az esethez. Bár fenntartásai voltak, amikor feltűnt neki. A három lap különbsége. Felnézett a belépőkre. Az édesanyja kérdezett tőle először, szerinte miért jöttek hozzá a rendőrök? Várakozóan összefonta a két karját. Rudi csak annyit felelt, nem tudja, de biztosan történhetett valami baleset vagy ilyesmi. Laci a fiú asztalára tett egy lapot, a számítógépen írtat. A cetli szöveget. A könyvei, a füzetek mellé helyezte. Kérte, figyelmesen olvassa el. Ismerős-e neki? A segítő csoportból találta ki, fogalmazhatta meg, készíthette valaki. Ő is tagja. Nemmel válaszolt, és kérdezte, mi ez tulajdonképpen. Közülük senkinek nincs gyerekes játék gumibetűs nyomdakészlete, azt ő pontosan tudja. Nem is sejti, kitől szerezhettek ilyet. Honnan is tudhatná azt?- Rudi vonogatta a vállát. Az édesanyja kikísérte a látogatókat. Az utcán rágyújtott Laci. Majd 17 óra 25 perckor csengetett be újra a Mányikék bejárati ajtaján. Először nagyon tapintatosan tájékoztatta a tényekről az édesanyát. Akiben már kezdett derengeni hasonló feltételezés. Nem volt vak, de szerette a gyerekeket, hibáikkal és botlásaikkal együtt. Mindenben egyet értett Lacival. Mert elfogadta, megértette, ő sem vak. De megőrzi a megoldásban a szeretet pillantását is. Együtt léptek be a szobába. Ő végig csendben maradt. Laci beszélt csak. Még egyszer eljött, van jogi felhatalmazása. Csínytevése a törvények szerint több annál, mint gyerekes ostobaság. Koránál fogva elnézőbben járhatnának el vele, Donáthné Márta asszony nem tett feljelentést. Elnézően bánik vele. Feltételekkel. Mindent beismer és vállalja a felelősségét. Helyrehozza azt. Megbánva biztosítja a szüleit, a nevelőit, hogy gyerekes botlása nem ismétlődik. Úgy is tesz a jövőben. Ebben az esetben lehet elfelejteni, mintha meg sem történt volna. Jóindulatú megoldás. – Szeretünk téged. Nem következtetünk a gyerekcsínyből arra, hogy rossz gyerek vagy és majd az is maradsz. Senki sem. Vizsgáld meg magad! Lehetőséget kapsz a téged szeretőktől arra, hogy te állítsd ki a számlát saját magadnak. Mibe kerül ez neked? Másoknak?-Rudi nem nagyon értette, mire gondol ezekkel? Elismerte, neki van csak játék gumibetűs nyomdakészlete, jópofa ötletnek találta ki, nem akart ártani senkinek, belekeveredett mégis. Laci megkérdezte, látott- e vagy épített-e már hóembert, Rudi? Ha igen, megfigyelte-e, mi lesz belőle a napon állva estére?
-Igen…először összeroskad, nem hasonlít emberre…nem marad más belőle, mint egy tócsa…meg a kellékek. A sárgarépa, a vödör, a széndarabok meg a seprűnyél…
-Ha ezt a természetes folyamatot megérted, a helyzeted nem lesz hasonló, nem válsz te sem hóemberré a napsütésben. Ha nem, akkor így jársz te is. Gondolkodjál kicsit, néhány órát kapsz! Fél órával később a segítő csoport egyik tagja lábujjhegyen osont fel a ruhaszárítónak használt tiszta és rendben tartott padlásra. Rudi volt az. Egy kalitkát hozott le magával, szép hullámos papagájjal. Becsengetett Donáthné asszony ajtaján. Nem hagyta ott csak úgy. Megvárta az ajtónyitást. Donáthné és Ilonka öröme határtalan volt. A kedves dicséretet és meghívást nem fogadta el. Gyorsan elrohant. A kalitkában találtak egy cédulát.
’A legnagyobb öröm, ha titokban cselekszünk valami jót. És úgy rendezzük, hogy ezért véletlenül se foglalkozzanak azzal, vajon ki okozott nekünk valami rosszat.’
Author: Fodor Ágnes
A szokásos módja minden első találkozásainknak, szerepléseinknek. Szerzőként, íróként udvarias gesztus, cselekvés és tény. Az Olvasó Közönség és az Irodalmi Rádió alkotói közössége, szerkesztői előtt Fodor Ágnes vagyok, szeretettel és tisztelettel üdvözlök Mindenkit Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből, a Tisza melletti élhető kisvárosból, Martfűről. Olyan kalappal köszönök, amely a sajátom és azt adhatom magamat bemutatva, ami a kosaramban van. Nem alakítva ki rangsort sem, mi elsődleges, másodlagos az utamon. Nem mellőzve a tradícióimat alkotói pályámról sem. Valami régi – valami kölcsön – valami új – valami kék. Ez a felépített terve bemutatkozásomnak. Adhatnék hatáskeltő, extravagáns és rendkívüli jelentőségű kezdést is, de az csak egy pillanatra érdekes. Kosaramból csak hármat-négyet engedek ennek: nyugalmazott irodalom-, és zenetanár, aki tíz éven át mellesleg irodalomelméleti és tudományos esszék írójaként kétszeres Jókai-díjas lett 2018-ban és 2023-ban, és háromszoros különdíjas, aki orgonista is. Leendő Olvasóim többségét nem szeretném ezzel kígyóbűvölni. Írásaimmal akarok jelen lenni továbbra is, csak a színük lett árnyaltabb, eredetibb és egyénibb. Szerepe van ebben a saját egyéni törekvéseimnek, szándékaimnak, a késztető, teremtő képzeletem szabadon engedésének novellistaként, elbeszélőként, regényíróként. Szerepe van ebben a gondviselésnek, mert még nem készültem el önmagam megteremtésével: a martfűi tollforgatóval sem. Praktikusan van szerepe ebben az Irodalmi Rádió „Novellák 2024” pályázatának, inspirációjának, két...
