Majmok bolygója

Majmok bolygója

Mi van a világban: csak dadogás
botorkáló szavak, semmi más,
a szótlan sűrüségben megbénultak a szavak
Nem érik már a tudás, az élet elakad
gondoktól megkötve, gondolattól vezérelve
a jelentés rabságában, ám a szavak lendületével
Pedig a szavak ugrásra készen
hogy bízhassak még az életben
Harag nélkül leleplezhetnek,
a szívemben kavarog a szenvedélyes gondolat
hogy kimondjam azt, amit nem szabad
Majmok bolygójában élünk
s lassan semmiben sem remélünk
A jog visszájára fotdult
mert a bűnös bűntelennek bizonyult
Minket pedig bűnök nélkül lelepleznek
momdják: pedig nagyon szeretnek
Ők felsőbb osztályba léptek
magasabb szempontból értékeltek,
hamis vádjaikkal mérgeznek,
új hatalmakat képviselnek
A bűntelent zárják kalodába
ez lesz majd a hatalom ára
Hiányos szótárt forgatnak
ami nem tetszik Földnek, holdnak, napnak
Rövidlátó szemekkel néznek a csillagok felé
még nem látják a távolban megszülető fénysugárt,
nem tudják, hogy neküknk az Isten majd mit ád

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »