Az érdekházasság után

Amikor tegnap délután hazaértem és benéztem a nappaliba döbbenten láttam, hogy a fiam és a feleségem egymással szemben ülnek a dohányzóasztal mellett, ahová egy halom papír volt kitéve. Amint beléptem, mindketten rám néztek. De nem úgy, ahogy szoktak, hanem mintha valami felismerést láttam volna a szemükben. Egy pillanatra megdöbbentem. Mi történhetett? Szerencsére Panna rögtön elkezdte mondani, hogy miről is beszélgettek.

— Péternek új személyit kell csináltatnia és kereste a Születési Anyakönyvi kivonatát. Így ráakadt néhány régi papírra is — szólt mosolyogva, miközben rámutatott a papírokra.

— Értem. És elmondtad neki a házasságaid történetét? — kérdeztem.

— Igen, épp befejeztem a mesélést — válaszolt Panna.

— Ez egy nagy sztori — mondta Péter kicsit somolyogva. — Szerintem ezt meg kellene írnotok.

Így most leírom a történteket, ahogy én átéltem.

Panna, Tamás és én ugyanabban a faluban laktunk és persze ugyanoda jártunk általános iskolába. Tamással nem voltunk osztálytársak, párhuzamos osztályba jártunk. Panna két évvel fiatalabb volt, mint mi. Persze mind ismertük egymást. Az általános iskola elvégzése után mindannyian a városban tanultunk tovább, de különböző intézményekben. Én szakközépbe jártam, de már akkor tudtam, hogy zenész leszek. Gitározni tanultam. Még az iskolában megalapítottuk a zenekart, és az érettségi óta valóban nem is foglalkoztam mással. A zenekar tagjaival közösen béreltünk egy nagyobb lakást a városban. Elég hamar alkalmaztak minket különböző vendéglátóhelyek. Elég hamar saját klubunk is lett, ahol a saját szerzeményeinket is előadhattuk. Péntek és szombat esténként játszhattunk ott. Itt jöttünk össze Pannával, amikor már ő is a városban tanult tovább az egyik gimnáziumban. Első időkben csak péntekenként találkoztunk a koncertjeinken, mivel szombat reggelenként hazament hétvégére. Beszélgettünk a szünetben. Majd elkezdtünk más napokon is találkozni. Szépen alakult a kapcsolatunk, bár esküvőről nem volt szó közöttünk. De valahogy kimondatlanul is úgy éreztük — legalábbis bennem ilyen emlék él —, hogy mi ketten egymáshoz tartozunk. Így amikor elmondta nekem, hogy a szülei, elsősorban az apja kívánságára Tamáshoz kell feleségül mennie, teljesen ledöbbentem. Mint derült égből a villámcsapásként ért a hír.

Panna elmondta, hogy az apja gyakorlatilag eltiltotta tőlem.

— Péter, el sem tudod képzelni, miért kell nekem Tamáshoz feleségül mennem — kezdte egyik találkozásunkkor mesélni Panna. — Apámék bővíteni akarják a tevékenységüket és ehhez a szomszédunkban lévő Vargáék birtokában lévő földet akarják megvásárolni.

— És ezért akarnak a fiúkhoz, Tamáshoz adni feleségül? — kérdeztem. — Honnan jött ez az ötletük?

— Apám elmondása szerint tőlük származik az ötlet. Amikor leültek beszélgetni a földvásárlásról, akkor Tamás apja elmondta, hogy én tetszem neki.

— Most, hogy visszaemlékszem Tamásra, mintha már a suliban is nézegetett volna. Igyekezett közel kerülni hozzád. Te nem vetted észre? — kezdtem előhívni a régi emlékeimet.

— Nem is tudom. Lehet. Annyira rég volt már — morfondírozott Panna, majd folytatta. — A múlt vasárnap együtt ebédelt a két család. Tamás majd felfalt a szemével. Miután, amikor elmentek megpróbáltam elmagyarázni apámnak, hogy én nem akarok hozzá menni, mivel mi együtt vagyunk. Iszonyú ordítozásba kezdett, hogy én ezt, hogy képzelem.

— Mert mi közel sem vagyunk olyan gazdagok, mint Vargáék? — kérdeztem.

— Igen, ilyesmit is mondott. Én iszonyú dühös voltam és véletlenül lesodortam az egyik vázát. Erre pofon vágott és elmondta, hogy ezentúl pénteken tanítás után azonnal hazahoz és csak hétfőn visz vissza a városba. És veled nem találkozhatok. De én téged szeretlek! — fakadt hirtelen sírva Panna. Ekkor magamhoz húztam és próbáltam vigasztalni, hogy majd kitalálunk valamit. Így ezek után csak hétközben tudtunk találkozni egy keveset.

Ekkor döbbentem rá, hogy én is mennyire szeretem Pannát. És most mit tegyek? — tettem fel magamban a kérdést. Menjek el hozzájuk és kérjem meg én Panna kezét? Elmondtam otthon a szüleimnek és öcsémnek is a fejleményeket, mire ők azt mondták, hogy ne alázkodjak ennyire meg. Úgysem adnák hozzám. Ők is látták ugyan, hogy Panna mennyire szomorú, amikor például a boltban találkoztak vele. Lesütötte a szemét, csak úgy köszönt nekik. Iszonyú mérges voltam az egész helyzet miatt. Szinte törni – zúzni tudtam volna, de azt is tudtam, hogy mindez hiábavaló lenne. A tehetetlenségem dühített.

A zenekar menedzsere közben előállt egy ötlettel, hogy mi lenne, ha elszerződnénk egy luxushajóra? Mindig keresnek zenekarokat az utasok szórakoztatására és közben mi is jól élnénk és kereshetnénk is. Majd utána itthon is könnyebb lenne beindítani a karrierünket. Ezt jó ötletnek tartottam. Legalább eltereli a figyelmemet az úgy látszik megváltoztathatatlantól. Így két és fél évig csak nagy ritkán voltam otthon. Pannával nagyon érzékeny búcsút vettünk egymástól és hát figyelmetlenek is voltunk. De nem törődtünk vele.

Persze tudtam mindenről, ami Pannával történt. Hogy megvolt az esküvő és hamarosan megszületett a kisfia. Amikor éppen otthon voltam, találkoztunk is a boltban. Megdicsértem, hogy milyen aranyos. Kicsit beszélgettünk. De semmi több. Azt hiszem, egyikünk sem akart többet. Meg persze mások is voltak ott. De valahogy éreztem, hogy Panna nem boldog. Közel sem csillogott úgy a szeme, mint korábban. Sajnáltam őt és persze magamat is. Nekem sem volt könnyű nélküle. Sokszor gondoltam rá, hogy mi lett volna, ha nem kényszerítik hozzá Tamáshoz. A hajón csak alkalmi kapcsolataim voltak először, de nagyon vigyázni kellett, elvégre én a személyzethez tartoztam. Utána pedig az egyik pincérlánnyal jöttem kicsit össze. De utólag visszagondolva, az sem volt komoly, hiszen amikor elváltunk, ő előzőleg kérdezte, hogy nem tartanék-e vele. Ő szlovák volt. De nemet mondtam, inkább elengedtem. Szinte tudat alatt is Pannára gondoltam, hogy ha elköltözöm otthonról, akkor többé nem látom őt. Valahogy mintha éreztem volna, hogy történik még valami.

A hajóúton egészen jól kerestem. Ennek egy részéből felújíthattuk a házat is. Majd egyszer csak hallottam, hogy Panna és Tamás elválnak. Panna apjának nem jött be mégsem a remélt üzlet. Nem mertem a részletek felől kérdezősködni, de azért felcsillant bennem némi remény. Azt gondoltam, hogy előbb legyen meg a válás, majd utána meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Több kérdés is felmerült bennem. Például miért nem segítettek Vargáék Panna családjának? Csak addig voltak jók, amíg a vélt üzletet megkötötték? Tamás mégsem volt az a jó férj, ahogy ígérte? Őt is láttam néha. Rettenetesen nagyképű lett. Szinte viszolyogtam tőle a válás előtti utolsó találkozásunkkor. Persze nem tudom, hogy ő mennyit tudott a mi kapcsolatunkról? De szerintem ez egyáltalán nem is érdekelte.

Még éppen folyt a válóper, amikor egyszer csak Panna megjelent nálunk, hogy szeretne beszélni velem. Roppant elcsodálkoztam. Igaz, néha találkoztunk és elmondtam, hogy most itthon leszek, befejeztük a hajózást. Az egész család otthon volt. Panna kérte, hogy ha már így alakult, akkor mindenki előtt szeretne valamit elmondani. Emlékszem, hogy ezen mennyire meglepődtek a szüleim is. Vajon mit akar mondani? — kérdezgette anyám, míg bejött a szobába a konyhából. Mindannyian leültünk.

— Nem is tudom, hol kezdjem, de nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani és kérni is Pétertől valamit — kezdte Panna félénken a beszélgetést.

— Mondjad nyugodtan — próbáltam kicsit oldani a feszültségét.

— Bizonyára tudják, hogy most folyik a válóperem?

— Igen, tudjuk. Mindenki tudja — szólt közbe anyám. — De nekünk mi közünk ehhez? — kérdezett vissza.

— Hát, hogy is mondjam el? Péter, fogsz kapni egy megkeresést a bíróságtól azzal, hogy DNS mintát kellene adnod.

— Nekem? Miért? — kérdeztem és kicsit hátra hőköltem.

— Azért, mert te vagy a fiam apja — válaszolta már sokkal határozottabban Panna.

— Mi? És ez biztos? — kérdezte döbbenten apám.

— Igen — válaszolt Panna. — Én már megcsináltattam egy DNS vizsgálatot, amelynek eredményét odaadtam a bírónak. De nekik kell egy hivatalos is, amelyet ők rendeltek el. És ezért fogják Pétert keresni. — Ettől teljesen elhűlt mindenki. Percekig csak néztük egymást, majd végül anyám szólalt meg.

— De hisz akkor van egy unokánk! — kiáltott fel boldogan. — És milyen aranyos kisfiú. De Panna, hogy jutottál hozzá Péter DNS-éhez? És hogy jutott eszedbe, hogy Péter lehet az apa?

— Elmondom, de ugye nem fognak feljelenteni betörésért? — kezdte Panna, miközben lefelé nézett.

— Nem, dehogy, csak mond már — szólt apám.

— Amikor elmentek mindannyian a városba, akkor bemásztam a fürdőszoba ablakon és elvittem Péter fogkeféjét és néhány hajszálát. Ezt küldtem el a fiamtól vett mintákkal együtt. És amikor megjött az eredmény, utána elindítottam a válást.

— És honnan sejtetted, hogy Péter az apa? — kérdezte öcsém.

— Amikor egy éves lett és véletlenül Péterrel összetalálkoztunk a boltban, amikor épp itthon volt, akkor tűnt fel a hasonlóság. Épp ott van anyajegye, ahol Péternek és enyhén göndör a haja, mint neki. Gondoltam, ennyit megér.

— Igen, jól tetted. És persze, hogy nem jelentünk fel. De akkor most mi a szándékotok? — kérdezte apám. — Akkor összeházasodtok?

— Igen. Most már semmi akadálya — kontrázott anyám. — Bár meg kell mondjam, nekünk kicsit rosszul esett, hogy csak úgy hozzámentél Tamáshoz.

— Anya, elmeséltem nektek, hogy Pannát miként kényszerítette bele az apja a házasságba. Emlékezz, hogy te is mennyire fel voltál háborodva! — vettem rögtön védelmembe. — És igen, persze. Amint kimondják a válást, elkezdjük szervezni az esküvőt.

Panna később elmondta, hogy Péter és családja először mennyire igyekezett, hogy jól érezze magát velük. Örültek a gyereknek. Tamást pedig valószínűleg nem is érdekelte különösebben, hogy Panna esetleg előtte mást szeretett. Vagy nem mutatta. De ahogy nőtt a gyerek, elkezdett kimaradozni. Panna családjának gondjaival pedig egyszerűen nem is foglalkoztak. Panna szülei pedig nem mertek tőlük segítséget kérni. A válási meghallgatásra pedig Tamás úgy ment el, hogy mindenáron magának akarta megszerezni a gyereket. Ráfogta Pannára, hogy nem jó anya, nincs és várhatóan nem is lesz rendes munkája, hiszen nem szuperál a családi gazdaság, így nála sokkal jobb helye lesz a gyereknek. Azért ezt nem gondoltam volna róla. Így abszolút hidegzuhanyként élte meg, amikor Panna elővette a DNS tesztet és átadta azt a bírónak.

Szüleimnek roppant tetszett Panna bátorsága és határozottsága. Apám azt mondta rögtön, hogy minden jó, ha a vége jó. Azóta is mindenben támogatnak minket. Péter a második tárgyalásra már el sem ment. Úgy tudom, pár év múlva azért ő is megtalálta a párját. Mi pedig Pannával egybekeltünk és született még egy kislányunk.

Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/