Mikor az ég felöltözködik az alkony színeibe,
felöltve lazacszínt, aztán egy mélylilát,
jó volna a sorsot író kezet vakmerőn lefogni,
vagy elszakítani a párkák fonalát.
Csend lenne pár percig, és minden megállna, ami eddig
megfékezhetetlenül egyre csak szaladt,
s maradna végre valami, mi eddig nem volt: legalább
néhány ellenőrizhetetlen pillanat.
Kaján mosollyal lehetne szemlélni egy ismeretlen,
minden szabálytól mentes univerzumot,
hol – hogy a visszaadni készült pofonokat ne lássák -,
önvédelemből elbújnak a csillagok.
De jó… Legyen inkább hűs vízű tó a nyár melegében.
Mert az elvárthoz mégis jobban illene…
Ott várni be – mire a sors keze újra írni kezd -, hogy
a megkívánt egyensúly helyre billen-e.
Rossz napok kardjai helyett függőágy ölébe dőlni,
mosolyogva hagyni, hogy álljon az idő,
s csak némán követni, mozdulatlanul, ahogy
zúgó gondolataim lecsendesíti a friss levegő.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
