Elengedtem a kezedet….
Nem tudom, hogy tehettem!
Kérlek, bocsásd meg nekem,
Hogy utad végéig …nem értem!
Hogy feladtam, mert féltem.
Érted. S mindenkiért körülöttem.
Hogy kevés voltam. Beégtem.
S nem védtelek meg téged.
Tudom, nincs erre mentségem!
És e fájdalom úgy tépdes.
És hogy te – nem ezt kérted.
És én …cserbenhagytalak téged.
Úgy csitítom most bús szívemet,
Mintha meg ….csak téged ölelnélek.
De nem segít se neked, se nekem..
Bár több lehetnék …teérted!
De feladtam. Mert azt reméltem,
Többen… többet tehetnek érted.
Pedig egy anyánál, aki szeret-
Ugyan, ki más érhetne többet ?
Most e távolból szeretlek…
És innen fohászkodom érted.
Érzed-e, hogy fontos vagy nekem ?
Milyen nagyon szeretlek téged ?
Tehetetlen vagyok, akár a hold,
Mely távolból néz a szenvedőkre.
Bár fénylik, mégis kevés e sötétben.
S csak pislákol aggódón….remegő fénye.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Tehetetlen vagyok, akár a hold,
Mely távolból néz a szenvedőkre.”
Nagyon szép hasonlatot találtál szomorú, aggódó soraidra.
Szeretettel: Rita