Emlékeim képei válnak le a retinával,
így nézek magam elé, tágult pupillákkal.
S hallgatom, ahogy a hangok hívnak előre,
sodródom az ég felé, a felhőkbe.
Szívemnek pitvarában kitör a remegés,
a vér áramlása lassul, elfog a rettegés.
Ereimben örvénylik a vörös testfolyadék,
fáradt vagyok, és gyűlölöm a szenvedést.
Kérlek, ölelj szorosan, ne hagyj magamra engem,
a tér és az idő most haldoklik bennem.
Kérlek ölelj szorosan, mert lejár az utolsó óra,
ajkadat ajkamhoz érintsd egy utolsó csókra.
Felgyorsul a szív, a pulzus, szeretlek téged,
a levált retinába égett az emléked.
Hallgatom, ahogy a hangok hívnak előre,
sodródom az ég felé, a felhőkbe.
Author: Birgés-Tóth Mónika
Birgés-Tóth Mónika vagyok. 1982.május 11-én születtem Kerepestarcsán. 3 éves koromban nevelőszülőkhöz kerültem, s mindaddig velük éltem, míg el nem indultam a saját utamon. A helyi Tanítóképző Főiskolán magyar műveltségi területen szereztem meg első diplomámat, majd család és munka mellett tavaly nyáron végeztem Egerben középiskolai magyartanár szakon. Jászboldogházán dolgozok immár 11.éve, felső tagozaton tanítok, színjátszó szakkört vezetek, s szívügyem a tehetséggondozás is, ahol a gyerekeket igyekszem szavaló és prózamondó, illetve helyesíró és szövegalkotó versenyekre felkészíteni. Versírással már gyerekkorom óta foglalkozom, középiskolás koromban jelent meg első kis verseskötetem, melyben a gyermekből felnőtté válás problémáit „öltöztettem rímekbe”. A vers és novellaírás kikapcsol, érzéseimet és gondolataimat ezekben a műfajokban tudom a leginkább megmutatni. Köszönöm, ha elolvassák a műveimet! “A költészet az érzések és gondolatok titkos nyelve.” – Pablo Neruda