A fonott kalács

Lilla nem akart hinni a szemének. Január végén néhány üzletben a polcokról már figyeltek az ócska, műanyagból készült nyúl- és bárányfigurák, valamint a papírból összeeszkábált színes „tojások”. Február beköszöntével pedig több boltban is sorakoztak a drága húsvéti csokoládék. Hová siet a világ? Húsvét csak április közepén lesz.

Lilla az utóbbi időkben gyakran érezte úgy, mintha olyan mókuskeréken szaladna, amely átvette léptei fölött az irányítást. Túlórákkal tarkított állandó irodai munkája mellett hétvégente eladóként dolgozott, amelyre a lakáshitel törlesztése miatt volt szükség. Késő esténként elgyötörten, magányosan zuhant ágyba. Egészségi állapota megromlott: gyakran kínozták gyomorfájások és szédülések.
Februárban elhatározta, hogy a nyárra tervezett hosszabb szabadságát áprilisra, a húsvéti időszakra előre hozza. Úgy döntött, két hétre hazatér imádott kicsiny falujába, ahol minél több időt tölt szeretteivel.

Amikor behajtott szülőfalujába, elkapta a melengető „megérkeztem-érzés”. Egykori lakóhelye szántóföldekkel körülölelt zsákfalu volt, ahol, mintha megállt volna az idő. Fehérre meszelt falú parasztházak sorakoztak, a település közepén egy kicsi kőtemplom állt, mellette a kocsmával. A község szélén kisebb gazdaság működött.
Családja kitörő örömmel fogadta Lillát. Vacsorára összegyűlt mindenki: szülei, öccse, valamint bátyja is a feleségével és kisfiúkkal, Danival. A vacsora nagyszerű hangulatban, nevetésekkel, továbbá a három testvér közötti incselkedésekkel telt – akárcsak régen.
Miután elcsendesedett a ház, Lilla körbesétált hajdani otthonában.
– Anya, nem tettél ki barkát? Mindig azzal szoktad kezdeni a tavaszi dekorációt.
– Volt barkánk, de Danika – esküszöm, csupán két percre hagytam magára – teljesen megcsupaszította szegény ágakat – vigyorgott édesanyja.

Másnap Lilla nagyokat szippantott a városi portól mentes, friss tavaszi levegőbe, miközben nagymamájához tartott. A csendes utcákon sétálva, látta, hogy sok háznál már készülődnek a húsvéti ünnepre. Serényen mosták az ablakokat, függönyöket. Az udvarokon volt, aki a kerítést festette, míg más a kertjét rendezgette.
Mamája a kapu előtt várakozott. Felcsillant a szeme, amint megpillantotta rég nem látott unokáját.
– Már úgy vártalak, Lillus! Végre nem sietsz vissza a városba. A kedvencedet főztem, pörköltet nokedlivel. Remélem, velem ebédelsz!
– Hát persze, Nagyi! Ki nem hagynám – lelkesült fel a lány, majd összepuszilgatta a mamáját.
A nagyszülői ház kertjében bóklásztak, miközben a lány hallgatta nagymamája ízes tájszólását. Hálás volt, amiért mindezt átélheti idős nagyanyjával, ugyanakkor rettenetesen hiányzott a kert szíve, a nagypapája. Lilla egy pillanatra a múltban találta magát. Nagyszüleinél akár egész nap az udvaron játszhatott, futkározhatott. Legszívesebben a nyulakat nézegette, simogatta. Emlékein át szinte érezte ujjain a nyuszik pihe-puha bundáját. Rendkívül elkeseredett akkoriban, amikor nagyszülei felhagytak a nyúltartással.
A fenséges ebéd után kipakolták a kincseket rejtő dobozt, mely tartalmazott egy-két régi játékot, hajtincset (Lilla első hajvágásából), fényképeket, képeslapokat, valamint a nagypapa receptes noteszét. A füzetben kissé elkopva, ám olvashatóan jelent meg nagyapó kézírása.
– Mami, sütöttél azóta valamit a receptgyűjteményből, amióta a papa elment?
– Sajnos nem, Lillusom. Nem vitt rá a lélek. Féltem, csak sírás lenne belőle. Tudod, az emlékek…Meg hát vén kezem gyenge a dagasztáshoz.
Lilla fejéből ekkor kipattant az isteni szikra. Nem hagyja veszni a családi hagyományt: fonott kalácsokat fog készíteni, ha már egyszer a húsvétot várják. Kölcsönkérte a nagy becsben tartott ereklyét, melyben nagyapja részletesen írta le közel ötvenféle kelt tészta és sütemény csínját-bínját.
Lilla kíváncsian lapozgatta a noteszt, s közben megmagyarázhatatlan lelkesedés kerítette hatalmába. Indulás előtt eszébe jutott, hogy a mamától kér barkát.
– Mami, kérek szépen néhány ág barkát. A dédunokád megcsupaszította a miénket. Anyát meglepem vele, biztosan örül a pótlásnak.

Hazaérve, izgalomtól kipirult arccal közölte anyjával:
– Az ünnepi asztalunkon nem lesz boltban kapható, felfújt kalács, ugyanis én sütök! Holnap ki is próbálom a papa receptjét.
Anyja megdöbbent az ötlettől, mivel lánya nem állt nagy konyhatündér hírében. Mielőtt bármit szólhatott volna, Lilla öccse – aki hallotta nővére elképzelését – gúnyosan megjegyezte:
– Te fogsz kalácsot sütni? Még a zacskós leves főzése is nehézséget okoz.
Nővérét nem érdekelte az undok hozzászólás, elhatározásában megingathatatlan volt.
Másnap beszerezte a hozzávalókat a falu egyetlen boltjából, a Mindenesből. Háromszoros mennyiséget vásárolt mindenből, számolva azzal, ha esetleg az első próbálkozások kudarcba fulladnának. Grammra pontosan kimérte az összetevőket, lépésről lépésre haladt végig nagypapája receptjén. Az élesztőt sikeresen felfuttatta, az alapanyagokat összeállította, majd nekilátott a dagasztásnak. Különös érzés járta át, ahogy a puha tészta a kezei között melegedett, formálódott. Mintha életre kelt volna. Szobahőmérsékleten, legalább egy órán át kelesztette. Tízpercenként belekukkantott a konyharuhával lefedett edénybe. Minden alkalommal felkiáltott örömében, hiszen a tészta nőtt, s nőtt. Ezután elérkezett a kalácsalkotás művészi része. Hármas fonással megformázta a tésztát, azután lekente az egészet tojássárgájával. Maga is meglepődött, milyen ügyesen haladt a folyamattal. Valahonnan messziről vezették a kezét…Már csak meg kellett sütnie remekművét. A kalács minden várakozást felülmúlt, gyönyörű formája ínycsiklandó ízzel ajándékozta meg kóstolóit.
– Nővérkém, te aztán tudsz meglepetéseket okozni! – motyogta öccse teli szájjal.
Lillát a sikerélmény felbuzdította. Eltökélte, hogy húsvétra több változattal is megpróbálkozik. Amikor pedig elérkezik az idő, nagyapó notesza lesz az útitársa a városba visszavezető úton.

Az elkövetkező napokban rengeteget bóklászott a szabadban. Amíg sétálgatott a sokak számára ismeretlen, illetve elveszettnek hitt világban, varászlat járta át. Ugyan az utak jelentős részét gödrök borították, a tömegközlekedés rendkívül gyér volt, a vásárlási lehetőség egyetlen boltra korlátozódott, Lilla szabadabbnak érezte magát, mint valaha. Bár nem tudta elképzelni, hogy örökké itt éljen, jelen pillanatban nem kívánkozott máshová.
A szülői ház körül szorgosan segített a teendőkben, levéve anyja válláról néhány terhet. Testvére gyakran áthozta Danit, akivel bárányokat, nyuszikat, hímes tojásokat rajzoltak, miközben különféle húsvéti történetekkel szórakoztatta a kisfiút.
– A barkát elvisszük majd a templomba, ahol Sándor atya megszenteli, és ennek a csodavíznek köszönhetően olyan ereje lesz, hogy a villámlást, mennydörgést is távol tudja tartani.
Dani kezében megállt a zsírkréta, kikerekedett szemmel bámult nénikéjére. Ettől a perctől kezdve soha többé nem piszkálta a barka „pamacsait” – ahogy ő nevezte.
Lilla nagyszombat előtt három nappal lázas készülődésbe kezdett. A fonott kalács több fajtáját is elkészítette: kör alakú, hármas, hatos fonás – utóbbival rendesen meggyűlt a baja.
Azon a húsvéton nem maradtak házi kalács nélkül, sőt jutott bőven az utcabelieknek is.

A sonkával, főtt tojással, kaláccsal megrakott ünnepi asztalnál együtt lakmározott a család. Édesanyja arcára bús mosoly ült, amint beleharapott a tésztába. Lánya jól tudta, kire gondol abban a pillanatban.
– Keresztanyu, ugye nem mész vissza a nagyvárosba? Ha velünk maradsz, tudnál mindig sütni kalácsot. Ez nagyon finom – szólalt meg Danika.
– Muszáj visszautaznom, hiszen ott élek, ott dolgozom. Ám azt megígérhetem, hogy gyakrabban látogatok el hozzátok, és mindig sütök majd kalácsot, sőt más finomságot is.

Lilla utolérte önmagát. Kiélvezte a húsvéti lakoma minden egyes falatját. Az idő nem rohant. Egy falatnyi fonott kalácsban találkozott a múlt, a jelen és a jövő.

Author: Varga Adrienn

Adri vagyok, az Irodalmi Rádió blogszerzője. Főként novellákat, valamint „könyves-élményes” beszámolókat írok. Az olvasás az a teremtett világom, amelyben megpihenhetek, feltöltődhetek, átérezhetek, tanulhatok… Az írás pedig az eszközöm, hogy kifejezzek. Az irodalom világán túl rajongok a kutyákért (van egy Szedrem- yorki és egy Edim - pointer), a természetért, az Őrségért, az őszért, a télért, valamint a tökös-mákos rétesért 🙂 Hatalmas kedvencem a művészvilágból Audrey Hepburn :” A nevetés nagyon sok betegség gyógyszere, és a nevetésre való hajlam talán a legfontosabb emberi tulajdonság.” Eddigi megjelenéseim: Téli örömök könyve: Családi tél (akkor és most) – Irodalmi Rádió – Dolgaink című novelláskötet : A töltött paprika c. novella (3. helyezés) – Irodalmi Rádió – Lakótelepi Hófehér című novelláskötet: Ünnepelek c. novella (2. helyezés) – Irodalmi Rádió – Kiskegyed online felület: Szerda este; Bütyök című novellák AHetedik című online folyóirat: Meg(nem)érkezés című novella A tavaszi szél titkai című antológia: Nyílni kész – Irodalmi Rádió – Cirkusz a moziban című antológia: Várnak haza - Irodalmi Rádió - A hegyen nem történik semmi című antológia: Elszáradt muskátli - Irodalmi Rádió - Csipkés szelek fújnak című téli antológia: Régmúlt idők téli szerelme - Irodalmi Rádió - (2. helyezés) Akácízű hajnal című antológia: A fonott kalács - Irodalmi...