Úton hazafelé

Hazafelé menet az Angyalhídon át

látom, az éj leereszkedik,

a házak kapuit sötétségbe vonja,

jöttére minden elcsendesedik.

Lepel a kereszten, minden harang néma,

utamon más hozzám nem beszél,

csak a hajborzoló, kendőt táncoltató,

semmiből támadt vad böjti szél.

Sejtelmes csend ül a város felett,

fázósan rezdül a kiskabát,

lehűlt a levegő, a tér üres lett, hogy

fogadja a tömjén illatát.

Egy kőbe álmodott, s kifaragott angyal

utamba áll, tovább nem ereszt,

szürke szemeivel az eget kémleli,

vállán palást, kezében kereszt.

Talán valamivel a keresztút előtt,

de túl az utolsó vacsorán

jó magányba burkolva elüldögélni

a lélek kiürült udvarán.

S mikor újra útra kelnék, valahogy

minden lépés olyan bizonytalan…

Az angyal utánam súgja, s beleborzongok:

hová is mennél egyedül, uram?

Mint Péter egykor, most én is visszanézek,

arra hol nem vár más, csak vaksötét,

s láthatatlan karddal vágott hasítékon át

az ég alján egyszerre feltámad a fény.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.