Lassacskán leszállt a sötétség…
Az éj mélyen szemembe nézett,
S faggatni kezdett el arról, hogy
Vajon boldog vagyok-e, tényleg… ?
Ugyan, milyen kérdés ez mégis?
És nem néztem fel a szemébe,..
Ne lássa meg, hogy milyen nehéz,
Választ adnom a kérdésére.
S elé szöktem …az álom elé,
…Ne kelljen gondolni semmire…
Mert a valóság… néha nehéz.
Keserű szembenézni vele.
Majd holnap, ha az éj már sötét,
Talán foglalkozom majd vele.,
Most elég, hogyha álmom jó mély,
S lecsukhatom végre a szemem…
A lassan leszálló sötétben
Mély-sötét csak…elbúsult szívem.
Szuszogásom szép lassan kihül,
S nem kell már felelnem… semmire.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„a valóság… néha nehéz.
Keserű szembenézni vele”
Egyetértéssel és tetszéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita