Nyár

Mintha minden rendben lenne.
Hallgatom a csendet
Téged kereslek benne

Kabócák nincsenek.
Tücskök vannak.

Az éjszakai ég még nincs fent,
De látom.
A lelkem csendet talált

Most csendesen sajog.
Sajog?
Nem tudom.

Talán csak a visszatérő napok,
Amikor tagadni próbáltunk

Egyedül vagyok.
Senki sincs itt
És megkönnyebbültem,
A Hold sem figyel.

Csak a tünékeny nyár illata,
Amely változatlanul ölel körül
„Azt hiszem, hiányzol”

De mégsem vagyok magányos.
Sem nélküled
Sem nélkülük
Sem mások nélkül

Denevérek portyáznak a szürke égen
Bogarak kopognak az acéltetőn

És most
Hónapok óta
Mindenki közreműködése nélkül
Először
Itthon vagyok.

Szürke ég, sekélyes lámpafények
Akác, repce
Félhomály, tücskök

És a szél
Az a változatlan
Mindig újat hozó szél

Az egyetlen
Ami csendes csillagos egemre
Hozza a valóság nyári illatát.

Ez az utolsó
Amit tőle kaptam
Aki megmutatta számomra a természetet

Az utolsó nyarak
Melyeket nem becsültem eléggé
Színekké válnak
S befestik a maradékot
Illatokkal, érzésekkel, hangokkal.
Ezek az utolsók

És csak ez
Csak ez az egyetlen egy
A szél, és a hozománya
Hiányozni fog

Kérdés nélkül, a szél sem válaszol.

Author: Lieszkovszky Veronika

2010 óta írok aktívan. Verseket, novellákat, szösszeneteket, mikor mi szeretne papíron megtestesülni. Bár a fiókjaimba még mindig fér, úgy gondolom, talán, ha napvilágot látnak, mások is megtalálják bennük azt, ami számukra fontos, szép, vagy éppen aktuális.