érintések színjátéka (C’est la Vie…)

… „szeretem, ha megölelsz.

szeretem, ha magadhoz húzol.

szeretem, amikor a kifejezendőt simogató kezednek adod át.

szeretem, ha megcsókolod lágyan a nyakam.

szeretem mindenemet neked adni és mindent visszakapni.

szeretem, ha érezteted, hogy szeretsz.

szeretem, amikor szeretsz.” …

1975.02.06. (levélrészlet, kaptam 19 évesen)

P.S.:

e sorokat, és persze a sorok íróját valaha nagyon szerettem. aztán, a sorok megfogalmazását követő pont három hónap elteltével, azt a bizonyos „mindent” hirtelen valaki más elvette, és /vagy ellopta, és/vagy kapta meg, úgy, hogy nekem végül a keserűségen, és az érzések kiégett, és a más által iziben el is hagyott gazdáján kívül más, semmi más nem maradt. keserves megtapasztalás volt.

„C’est la Vie„. akkor tanultam meg, hogy mit is jelent ez a bájos kis francia mondás. igen. ilyen az élet…

2025.05.09. (69 évesen)

illusztráció:  Frases para tatuajes | Tattoofilter

zenei illusztráció: Emerson, Lake & Palmer C’est la vie (lyrics)

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

Az „Érintések színjátéka – C’est la vie” címmel publikált szövegrészlet különös határterületen helyezkedik el: levél és líra közötti, ösztönös megszólalás, amelynek ereje éppen ebből a közvetlenségből fakad. A nyelv nem törekszik formai fegyelemre, mégis sűrűn rétegzett, képekben gazdag szövetet hoz létre, amelyben az érintés, mint alapmotívum egyszerre fizikai és metafizikai jelentéstartományba emelkedik.

A líraiság itt nem klasszikus versszerűségből ered, hanem a mondatok hullámzó ritmusából, az érzelmi impulzusok természetes lüktetéséből. A szöveg szemantikai rétegeiben az érzékelés – főként a tapintás és a közelség – válik jelentéshordozóvá, amelyhez az utóiratban finoman társulnak az idő és a mulandóság („c’est la vie”) rezignáltabb árnyalatai.

Stilisztikailag a megfogalmazás egyszerre intim és szenvedélyes: a szóhasználat nem díszítő jellegű, hanem ösztönösen képszerű. A metaforák gyakran testközelien érzékiek, szinte tapinthatók, ami az erotikus felhangokat nem direkt módon, hanem sejtetésen keresztül erősítik fel. Ez a visszafogott, mégis intenzív képiség adja a szöveg egyik legerősebb egyedi vonását.

A retorikai felépítés nem lineáris, inkább asszociatív: az érzelmi hullámok egymásba csúsznak, a belső monológ ismétlődések és hangsúlyeltolódások révén épül fel. A spontán szerkesztetlenség a hitelesség érzetét erősíti, mintha az olvasó közvetlenül megszólítva egy személyes érzésfolyamba kapcsolódna be.

Az írás hangulatát alapvetően a levélrészlet szenvedélyességének és az utóirat melankolikus gondolatiságának kettőssége határozza meg: a vágy és annak mulandósága így egyszerre van jelen. A moralitás nem tanító jellegű, inkább tapasztalati: az érzelmek megélése önmagában válik értékké, még ha azok törékenynek bizonyulnak is.

Hangzásvilágát tekintve a levélrészlet dallamossága a hosszabb, áradó mondatokból és az ismétlődő hangkapcsolatokból fakad. Ez a zeneiség nem kötött, hanem belső beszédritmus, amely az érzelmi intenzitást követi.

A részlet tipográfiája tovább erősíti annak intimitását, mintegy vizuálisan is elkülönítve ezt a részletet a publikáló önreflexív gondolataitól.

Összességében a közreadott szövegrészlet legnagyobb értéke az érzelmi motívumok és metaforák egyedisége, melyek nem irodalmi konvenciókból épülnek fel, hanem egy fiatal lány pillanatnyi intenzív érzelmi állapotának közvetlen lenyomata. Az erotikus és hangulati rétegek finoman összefonódnak, sosem válnak öncélúvá, inkább az érzékiség, a szenvedély és az elmélyült érzelmek egyidejű tapasztalatát közvetítik az olvasó felé.

dalszöveg:

Emerson, Lake & Palmer – C’est la vie – dalszöveg magyar fordítása – Magyar-Dalszoveg.hu

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...