Hogyan lehet megérteni, hogy egyszer elmegyünk örökre?
Hogy az idő el fogja mosni létünk minden nyomát,
Ahogy az óceán homokján eltünik a lépted,
És többé nem lesz hová menni sem tovább.
Hogyan lehet megérteni, ha nem lesz már több holnap?
Hogy akkor majd nélkülünk ébred föl a világ
Akit szerettél, nem tudod megölelni,
És számunkra már sohasem nyílik virág.
Nem látod többé, akit nagyon szerettél.
Többé nem foghatja kezed a neked oly kedves lény,
Nem hallod a hangját és ő sem a tiédet,
Belekapaszkodni a világba nem lesz már remény.
Tiltakozhatsz ellene szivvel, szavakkal, aggyal,
De az élet törvénye könyörtelen,
Miért van az, ami élt az egyszer meghal?
Ki akarta ezt és miért, hogy így legyen?!
Hogyan lehet megérteni azt, amire nincs szó?
Most már tudom, hogy ez oly reménytelen
Pokolra kárhozott, vagy égben lebegő angyal,
Ki mondja meg, hogy mi lesz majd velem?
Author: Berecz Devlin Éva
1960-ban születtem Egerben. Ott végeztem el tanulmányaimat is és 1983-ban az egri tanárképző főiskolán megszereztem a diplomám mint történelem szakos tanár és népművelő. Néhány év múlva a nyíregyházi főiskolán elvégeztem a könyvtár szakot is, majd könyvtárosként dolgoztam azon a főiskolán, ahol a tanári diplomát szereztem meg korábban. 1997-ben az USA-ba kerültem és óvodapedagógusként kezdtem el dolgozni és dolgozom mind a mai napig. Mindig érdekelt az irodalom, szerettem a verseket, Már fiatalon is megpróbálkoztam versírással, de önbizalomhiányból fakadóan ezeket nem osztottam meg senkivel és a szemétkosárban végezték. Az államokba kerülve 2001 után rendszeresen újságcikkeket írtam az amerikai Magyar Népszavába, magyarul. Ezek a kinti magyarok életéről szóltak, de a tragikus szeptember 11-i események után főképpen arról, hogyan éltük meg a történteket, mi amerikai magyarok. Néhány évvel ezelőtt kezdtem meseírással foglalkozni, hiszen kicsi gyermekek között élve és dolgozva, naponta rögtönöztem meséket. Nagyon sok olyan mesekönyv került a kezembe, amik- bár szépen voltak illusztrálva, de unalmasak, semmitmondóak voltak, sok esetben kifejezetten károsnak tartottam őket. Tagadhatatlan, hogy a mai gyermektársadalom már teljesen más, mint az én generációm. Nem az Anderseni meséken nőttek föl, és bár ezeket a klasszikus meséket is életben kell tartani, de ma már az igények teljesen mások. A legnagyobb hiba pedig az,...
Egy válasz
„Hogyan lehet megérteni azt, amire nincs szó?
Most már tudom, hogy ez oly reménytelen”
Sehogy és mégis vannak rá jelek. Elég, ha nézegetjük a régi fényképeket, ha észrevesszük, hogy már az unokák is felnőttek, és a közös fotón mi vagyunk a megöregebbek. Ők frissek és tele vannak élettel, mi pedig örülhetünk, ha még felkelünk reggel. Aztán többé nem kellünk fel, bennünket az otthonunkból idegenek visznek el.
Szeretettel: Rita