Minden évben szó nélkül tette a dolgát. Töretlenül. Az idei viszont más volt. E napon úgy döntött, nem ragaszkodik annyira a listához. Az maradjon a piros puttonyosnak. Miközben az utcán ballagott az első ház felé, újra és újra felidézte magában a kislányt, aki miatt ma reggel lista nélkül indult el.
Pontosan egy éve ezen a napon igen korán kelt útra. Igyekezett minél előbb nekilátni feladatainak, hogy estére minden a helyén legyen. Legelőször egy kis családhoz érkezett. Miután láthatatlanul belépett a lakásba, meglátta az anyukát, és kisóvodás lányát. Elővette vaskos jegyzetfüzetét és megdöbbenve látta, hogy a kislány neve mellé nincs írva ajándék. Nem értette a dolgot, hiszen csak azok a nevek szerepelnek a listán, akiknek a fa alá meglepetést rejt. Akkor ugyan mi dolga itt? Elgondolkozva figyelte a lányt, aki az ablakon át leste a havas faágakra reppenő rigókat. Közben pici szájával süteményt majszolt.
– Anya, nézd! Az egyik madár elvitte a diót, amit odakészítettem! Teszek ki nekik tökmagot is.
– Css! Csendben játssz, a Jézuska csak a jó gyerekekhez jön.
– Tudom, de nem baj. A Mikulás így is hozott sok diót, ahogy megírtam neki. Én pedig odaadtam a kismadaraknak, ahogy megígértem neki. A Jézuska is biztosan látja a madarakat, talán ő hoz majd nekik faházikót.
– Sss, csendben figyelj, elzavarod őket.
– Igen, anyu.
Ha tehette volna, három madárházat is adott volna a kislánynak. Ennyi melegséget és szeretetet soha nem látott még egyetlen emberi arcon sem. Sajnos nem tehetett semmit. Csak akkor hagyhat bármit a fa alatt, ha a gyermek neve mellett az ajándék is szerepel. Még nem járt olyan házban, ahova ne vitt volna legalább egy babát vagy egy kicsike könyvet. Úgy érezte, azon a reggelen nem Jézuska akart lenni. Inkább olyasvalaki, aki képes madárházikót építeni.
A kislány arcára csodálat ült minden egyes újonnan odarepülő kismadárnál.
Bánatosan figyelte a szép kis gömbölyded pofit.
-Talán jövőre, kislány. Jövök még erre. – suttogta magában.
Bár tudta, hogy senki sem látja, óvatosan lépett a kislányhoz, majd szorosan megölelte. Abban a pillanatban a lány arca kipirult, szája széles mosolyra húzódott. Úgy tűnt, talán csak képzelődik, ám váratlanul a téli nap is előbújt a felhők mögül és éppen annyi meleget csiholt a fagyos levegőn át, hogy sikerült valamennyi havat leolvasztania a magyal fa egyik vaskos ágáról.
-Nézd anya! A madárház, amit apa épített régen! Nem is emlékeztem, hogy meg van még! De jó! Látod, a Jézuskának nem is kell erre jönnie, ennél szebbet úgysem hozhat. Menjen csak a Borikához, kapjon végre egy hajas babát. Megyek, gyorsan teszek a házikóba diót.
Szíve gyorsan vert, ahogy a lány után nézett. Addig a pillanatig nem hitte, hogy igazán képes csodát tenni, mindegy, mennyi gyermek és felnőtt bizonygatta. Boldogan hagyta el a házat.
Ma reggel is korán indult. Lista nélkül. Idén is hó borította szenteste napját. Vidáman állt meg az első kis házikó előtt:
-Lássuk, csak, Borika. Szóval hajas baba…
Author: Karczag Bernadett
Karczag Bernadett vagyok, 30 éves győri lány. Legelső falatnyi történeteimet kisiskolás koromban írtam, főként Ray Bradbury hatására. Az elmúlt időszakban csupán elvétve foglalkoztam írással, az utóbbi egy évben viszont újra magához ragadott a sorokban megbúvó varázslat. Nagy öröm számomra, hogy e csodás közösség tagja lehetek.