Király mese

Hol volt, hol nem volt, 

volt egyszer, egy kisfiú, valahol, 

egyszerű szülők egyszerű gyermeke, 

nagy fantáziával megáldott, 

aki sokat játszott, 

álmodott és álmodozott. 

Fején játékkoronát viselt, 

vállán játék palást feszített, 

kezében játék jogart tartott. 

Királynak képzelte magát, 

uralkodójának  

egy elképzelt birodalomnak. 

Büszkén ült elképzelt trónusán. 

Hej’ be szépek is voltak 

ezek a napok számára! 

 

Sok idő telt el azóta, 

hogy a kisfiú játék koronáját 

valaha viselte.  

A kisfiúból felnőtt férfi lett, 

fejéről lekerült a játék korona, 

felnőttként már nem hordja. 

Évek jöttek, mentek, suhantak el mellette, 

S ő észre se vette azt a sok változást, 

ami közben az évek során vele, s körülötte történt. 

Az a sok akkoriban szépnek megélt nap elmúlt, 

helyettük jöttek újak, 

de már nem szépek, inkább rútak. 

Napjai megváltoztak, de velük együtt ő is 

más lett, mint aki volt akkoriban. 

Nézte magát a tükörben,  

és egy idegen nézett rá vissza, 

s ő meglepetten,  

kérdőn nézte az őt néző másikat,  

hogy vajon az ki lehet?  

Nem, az nem lehet, hogy az a valaki én vagyok. 

Na, de akkor ki ez az ember ki velem szemben  

engem néz most a tűkörben  

kérdezgette saját magát kétkedve, 

míg végül meg kellett állapítania: 

ott a tükörben mégiscsak ő látható, 

csak az történt, hogy nagyon megváltozott. 

Más lett, s ha most keresi, 

koronáját, palástját és jogarát, 

nem találja őket, eltűntek, 

nem tudja hová kerültek. 

És ez volt a pillanat, 

mikor megértette, ő már nem király, 

De akkor ő most kicsoda 

mivé változott? 

tette fel magának a jogos kérdést. 

Nos a válasz érkezett,  

de felettébb lesújtó:  

barátom, gyerekként király,  

mostanság pedig 

bármilyen szomorú is hallani,  

mások szolgája lettél. 

Szolga vagy, kitéve sok kis senki kénye-kedvére, 

hogy üssenek, vágjanak, megalázzanak,  

és beléd töröljék koszos lábukat. 

 

Nos igaz, szolga lettem, hangzott a válasz, 

de azért talán még jó vagyok másra, 

még lehetek más, ha akarom,  

tán még titeket ítélő bíró, vagy akár bakó is. 

Nekem mindkettő tökéletesen megfelelne,  

s ha így lenne, elláthatnám baját minden  

uralmon lévő gazembernek. 

De tudjátok, végső célom az, 

hogy ismét király legyek,  

de ne csak olyan játék király, 

 mint voltam gyermekként,  

hanem amolyan igazi, hús-vér. 

S ti, azok, kik jelenleg uralkodtok,  

de mindenki más is, jól figyeljetek 

hamarosan meg fogjátok látni, 

a jövőben fontos,  

alapvető változásoknak lesz helye, 

de ehhez időre és türelemre van szükség. 

Továbbá kitartónak és következetesnek 

kell mutatkozni, s egy folyamat végén, 

ami korábban a feje tetejére állt, 

az most majd a talpára vissza fog kerülni. 

És azt is meg fogjátok élni, 

hogy a mindenki által megvetett, 

lenézett szolga fejére, ki eddig voltam, a régi korona 

vissza fog kerülni, 

vállamon ismét az ismert palást fog feszülni, 

és kezemben a régi jogart fogom tartani, 

 és újra, mint király, új uralkodóként 

fogom annak jogos helyét a trónon elfoglalni. 

Azok pedig, kik eddig gyaláztak,  

megvetettek, mint szolgát, majd földre borulva, 

kúszva, csúszva-mászva, térden állva, könyörögve,  

bocsánatért esdekelve fognak  

elém, a király elé járulni, s mindenki 

látni, s tudni fogja, hogy aki ott ítélni fog, 

az az egykori megalázott szolga, 

 a mostanra trónját, hatalmát 

 visszanyert új nagy király, én leszek majd. 

S akkor megláthatjátok,  

hogy így valósul majd meg 

a régi gyerekkori álom,  

a játék világából a királyként lépek majd ki a színre,  

s az álomból színtiszta valóság lesz. 

A gyermeki fantázia által elképzelt király 

a valóságban is létező uralkodó,  

eleven, valóságos királyként,  

győzelmét hirdető fanfárok szavára lépek majd trónra 

Uralkodásom során mindig a nép, 

alattvalóim sorsát szem előtt tartva 

fogok uralkodni, ígérem!  

S ha így lesz, mert remélhetőleg így lesz,  

talán nevemre az utókor emlékezni fog. 

 

És ahogy a gyermekből lett szolga,  

mostani trónkövetelő, előlépett a színre, és megjósolta, 

sok kemény harc, s küzdelem után,  

ezekből győztesen kikerülve valóban király, 

jóságos uralkodó lett belőle.  

Nevét a nép áldotta és imáiba foglalta. 

 

A mese itt ért véget. 

Remélem tetszett, s ugye milyen szép volt? 

Milyen kár, hogy egy ilyen történet 

csak a mesében történhet meg! 

Vagy netalán tévedek?