szavak, gondolatok…

a szavak csak ajtók, a szavak csak ablakok

az érzések és a gondolatok előtt:

amikor zárt a zár, belépni, kilépni, érteni nem megy,

benézni, kinézni, sejteni csak,

ám mikor nyílik az ajtó, tárul az ablak:

szabad az út az érzelmek előtt…

2025.05.13., 69 évesen

illusztráció: Külső Ajtófal – Ingyenes fotó a Pixabay-en (szerkesztve)

további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

A „szavak, gondolatok” című írás egy olyan lírai szövegvilágot tár fel, amelyben a nyelv nem pusztán közvetítő eszköz, hanem maga is érzelmi tér: a gondolatok szinte tapintható anyaggá sűrűsödnek, és belső monológként, olykor meditatív áramlásként hatnak az olvasóra.

A szöveg líraisága elsősorban a belső beszéd intimitásából fakad: a megszólalás nem külső narratívát követ, hanem egyfajta tudatfolyamként bontakozik ki, amelyben a gondolatok egymásba hajlanak. Ez a szerkezet laza, mégis organikus: nem lineáris, inkább hullámzó, visszatérő motívumokkal dolgozik.

Nyelvezete szemantikailag sűrített: a „szavak” és „gondolatok” nem elvont fogalmak, hanem szinte megszemélyesített entitások, amelyek kapcsolatba lépnek egymással, „barátságot kötnek”, mozgásba lendülnek. Ez a metaforikus rendszer különösen erős, mert a belső világot külső, érzékelhető képekbe fordítja át.

A retorikai felépítés inkább asszociatív, mint logikai: a mondatok gyakran egymás érzelmi töltéséből következnek, nem pedig ok-okozati rendből. Ez a szerkesztésmód a lírai hitelességet erősíti, és egyfajta gondolati sodrást teremt, amely magával húzza az olvasót.

A szimbolika központi eleme maga a „szó”: mint teremtő erő, mint belső tartalom hordozója, sőt mint identitásképző tényező jelenik meg. A metaforikus képalkotás visszatérően antropomorfizál, így a nyelv és a tudat közti határ elmosódik.

Hangulatában a szöveg finoman melankolikus, ugyanakkor reménykeltő is: a befelé fordulás nem elszigetel, hanem feltár. Az érzelmi ív hullámzó, időnként elcsendesedő, majd újra felerősödő — mintha a gondolkodás ritmusát követné.

A hangzásvilág inkább belső zeneiségű: a mondatok ritmusa, az ismétlések és a lágy hangkapcsolatok adják a dallamot, nem a kötött verselés. Ez a szabad forma még inkább kiemeli a személyességet.

A stiláris eszköztár gazdag, de nem hivalkodó: megszemélyesítés, metafora, finom ismétlés és ritmikai párhuzamosság jellemzi, s ezek nem díszítőelemként, hanem a jelentés hordozóiként működnek.

Az érzelmi–érzéki vonalvezetés inkább introspektív, mint érzéki-érzékletes; ugyanakkor a képek plasztikussága miatt mégis vizuális élményt ad. Az erotikus dimenzió a gondolatok és szavak „egymásra találásában”, mint egyfajta finom, szellemi intimitásként sejlik fel.

Tipográfiai szempontból a szöveg egyszerűsége hangsúlyos: a tagolás nem formális versszakokat, hanem a gondolati egységeket követi, ami tovább erősíti a belső beszéd jellegét.

Összességében az írás ereje a metaforikus képiség egyediségében rejlik: a gondolatok anyaggá, a szavak szereplőkké válnak. Ez a képi világ bár nem radikálisan új, de érzékeny és következetes, így sajátos atmoszférát teremt.

Konklúzióként a szöveg egyfajta élettapasztalati felismerést sűrít: a kimondás és a megértés folyamata nem választható el egymástól, a nyelv nem csupán kifejez, hanem létre is hozza a belső valóságot.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...