Zöld bokrok alatt hever csendesen,
Melegben szárazon, esőben nedvesen.
Őszi levelek borítják be horpadt oldalát,
Olykor rigó zengi felette bús dalát.
Régen kedvelte a gyereksereg,
Mára róla mindenki elfeledkezett.
Egykor kerek volt, szállt magasan,
S most ott nyugszik a bokorban.
Eldobták, mert senkinek nem kellett,
Pedig rajta karcolás sem keletkezett.
Azóta csak várja, egyre várja,
Hogy valaki majd használja.
Vajon ki törődik most vele?
Dicsősége porba hullik bele!
Száz év múlva már moha fedi,
A természet ijedten rejtegeti.
Nélküled én épp ilyen volnék,
Vagy fájó szívvel kódorognék.
S mintha sosem léteztem volna,
Eltakarna emberek szégyenfoltja.
De a valóság oly csodás,
Szebb, mint az álmodás!
És Te igazi vagy nekem,
Ünneplőbe öltözik a lelkem.
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.