Lenyugvó nap fényében repül a főnixmadár,
Izzó, vörös szemében tükröződik a látóhatár.
Hatalmas szárnyaival kettéhasítja az eget,
Lelkében cipeli a súlyos terhet.
Tudja, az élete a végéhez közeleg,
Elméjében fekete felleget rejt a kikelet.
Elmúlt életét szomorúan hátra hagyja,
Hisz belül tudja, ez a végső sorsa.
Közben múltjába visszanézve számot vetett,
Rájött, nem volt más, csak számkivetett.
A hatalmas, vad madártól mindenki félt,
Pedig Ő a sorstól csak szeretetet kért.
Magánya száműzte a magas hegyekbe,
Utolsó fészkét nehéz szívvel építette.
Mélabús érzései lelkét körbe zárták,
De tudta, a keleti bölcsek hazavárják.
Utolsó éjszakája is magányosan telt,
Mikor elaludt, álmában újjászületett.
Szétporladt hamvaiból új lelke megfogant,
Mint Jézus, ki halála után feltámadt.
Másnap reggel a vérvörösen izzó Napban,
Bátran várta a halált, mert tudta, újra megfogan.
Tisztítótűz által megfürdik a Mennyei Égben,
Lelke átlényegül a csodálatos szellemi térben.
Author: Hajnal Cs. Krisztina
Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt