Ismerős az íz,
ahogy végig égeti a torkomat.
A zamat.
A füst.
Az a kéjes nyers erő,
oldódik az érzelem,
a gátlás,
eszét veszti az értelem.
Nincs már bűntudat,
nincs félelem,
csak én vagyok.
A való.
A titok és vitatott én.
Az igazi,
a való életem.
Nincs se előre, se hátra,
nincs se nap, se hold,
már nincs jövő,
és nincs már múlt,
csak a most,
mi egy homályos folt.
Abban élek,
még élek.
Még értettem a létet.
Egy felszáradt könnycsepp,
ennyi vagyok csupán.
Szóra sem érdemes,
múló emlékfoszlány.
De ha mégis,
emlékem majd felmerül,
hozzon majd arcodra mosolyt,
mi rajta majd elterül.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.