Úgy szakadt rám az alkony,
mint serdülő koromban,
anyám nevelő pofonjai.
Váratlanul, súlyosan.
S mint gyötrődve a tehertől,
magam után húzom árnyékom,
számsarkában még a gúnyos mosoly,
mit oda vetek utoljára.
Lépteim elé.
Ahogy elhagyom nyomorult életem,
magam mögött hagyva mindent mit szeretek.
Örömöt, bánatot,
meg nem élt szerelmeket,
csalódást, elkövetett bűnöket.
S majdan, ha kötélfoszlány kopik nyakam körül,
tán a sors is megengedi,
hogy feloldozást nyerjek.
S nevem sírkövön,
maradjon telibe örökül.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
