Hajnalban.
A sötét szobában csak egy kis gyertya ég, nem mozdul semmi, áll köztünk a lég.
Érzem illatod, ahogy karomba zárlak, szemembe viháncolnak a bohókás árnyak.
A test fáradt, de az agy szalad, oly csodás minden pillanat.
Órák röppenek el így, nézlek, s nem tudok betelni veled.
Nem mozdul semmi, a világ szendereg.
Mellékdal
Szeretnék könnycsepp lenni,
szemedben megszületni.
Lefolyni lassan arcodon,
s elégni forró ajkadon.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

