Hirdetés.
A szél úgy fújt, hogy azt hittem kifúj a kabátomból. Az esernyőmet otthon felejtettem, pedig látszott az égen, hogy mindjárt esni fog. a fene vigye el-morgolódtam magamba. A reggeli hírekben még azt mondták, nem fog esni. Éreztem, hogy fázom, az eső meg hirtelen le is csapott szó szerint eláztam mire hazaértem.
Otthon csurom vizesen vettem le a ruháimat és már épp arra készültem, hogy lefürdők, amikor megláttam, hogy a cipőm orrán egy papír fecni van.
Felvettem és egy hirdetés volt rajta.
„Szia kedves ismeretlen. Épp téged kereslek, aki már olyan sokszor elment mellettem az életben. Tudom, hogy találkoztunk már és azt is tudom, hogy egymáséi vagyunk így, ha felhívnál boldoggá tennél vele.”
Piros kabátos lány.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

