Nem én kiáltok-József Attila után szabadon
Nem, nem kiáltok.
A hangom erősebb, mint a szél.
A versem száll tova száll és talán egyszer hozzád is elér.
Kiáltani itt úgysem lehet már,
a felhő eltakarja az eget.
Nem, nem én kiáltok.
Az nem az én dolgom.
Megteszik helyett sok száz meg száz ezer ember.
Én csak leírom, mit látok és a hangom tova száll.
A föld talán kinyílik alattam és az ég is zendül már,
de az ének, ami egyszer szépen zengett most már csak hallkan szól.
Nem, nem kiáltok.
Néma sír takar.
A sír felett szállok, mint Madách Imre is eltakar.
Sok az ember kevés a fóka, a gép forog az alkotó pihen, micsoda fenséges gondolatok így mára, papírra levetni ez már fél siker.
Nem, nem én kiáltok.
Hisz ki is vagyok én? Hangom sehová se szál, de versem egyszer talán révbe ér.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

