A donor.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Ott fekszik a patológián a bonc asztal kellős közepén apám holteste és az orvos arra vár, hogy nyilatkozzam a szerveről.
Alig ismertem őt, vagyis jobban mondva egy házban éltünk, ő volt az apám és ennyi. Sose volt jelen. Mindig eltűnt, aztán vissza jött. Aztán megint eltűnt. Sose tudtam hová, meddig lesz távol, de egy idő után már nem is érdekelt. Volt, hogy előbb jött és olyan is, hogy 2 hónap telt el a két látogatása között. Néha amikor még kisebb voltam póni lovat hozott és babaházat a szülinapomra. Aztán ékszert később pénzt adott. Sose beszélt velem. Sose volt apa minta. Sose volt jelen. Se karácsony, se szilveszter, se közös nyaralás. Csak én és az üres falak voltunk. Hiába megvolt mindenem, szép ágy, csodás ruhák, szebbnél szebb játékok, cipők sivár voltam. Egyszerűen színtelen. Aztán elkezdtem inni majd cuccozni egyre több lett a szín és egyre gyakoribban hazudtam. Hol vagyok? Kikkel találkozom? Miért vagyok egyre vékonyabb?
Persze sose érdekelte csak rákérdezett, de nem ítélkezett, nem oktatott ki, nem kiabált, nem prédikált, tőle meg is halhattam volna. Vicces mi? Most meg itt fekszik ő az asztalon. Az élettelen teste. A cuccozást később abbahagytam mert a színek helyett démonok jöttek, őket pedig nem szerettem. Aztán kimentem 21 évesen Spanyolba. Ott talált rám Armando képében a szerelem. 5 évig voltunk együtt én 20 voltam ő 25.
Aztán hazajöttem, a régi házat eladtam, apám akkor már beteg volt, egy otthonba volt. Ő hívott fel, hogy menjek be hozzá beszélgetni. Most ő akart beszélgetni, de már nem érdekelt, amit mondott. Kötelességtudatból bementem elmondta azt, amit már addig is tudtam, hogy sajnálja rossz apa volt.
Köszi apu csak tudod elkéstél kb 20 évet.
Aztán végül is mint egyetlen hozzátartozó rendelkeztem a szerveiről. Apám testét felvágták a szívét, máját pedig oda adták valakinek. Remélem akárki kapja a szívét az életet lehel bele.
Így lett apám szerveiből donor szerv. Talán egyszer véletlenül összefutok a szívével és a májával. És akkor talán meg tudok neki bocsátani és tudom neki azt mondani: köszi apa, hogy itt vagy. Hiányoztál.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
