A kamionos.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Az általános iskola elvégzése után már kamion sofőr szeretett volna lenne, ahogy az apja is az volt, de a szülei kérésére elvégezte a szakközépiskolát. Legyen mégis egy papír-mondták. Az sose árt. Miklós a szakközépben volt pár lánnyal, de egyik se fogta meg igazán. A szakközép elvégzése után elindult az országutakra. Eleinte nagyon élvezte, jól keresett, sok befutó melója volt. Volt barátnője is, bár egyik sem volt tartós. Aztán Németországba hívták ki. Mivel épp akkor szingli volt így nem habozott sokáig elvállalta a munkát. Évekig kint élt. Jól megtanulta a nyelvet, könnyen barátkozott, jól ment neki kint a biznisz. Néha hazajött pár barátjához. Ilyenkor mindig megittak egy jó pofa sört a kedvenc kocsmájukban. Ilyenkor jókat beszélhettek. Hiányzott neki már egy komolyabb kapcsolat. A legtöbb barátja nős volt vagy már gyerekes. A szülei bár sosem nyaggatták ezért, de ők is szerették volna, ha Miklós már megállapodna. Nem vagyunk már fiatalok, mondták és te sem leszel az. Jó lenne egy kis unoka is.
Miklós szeretett volna ezt, de egyszerűen nem találta meg a társát. Aztán megismerkedett Verával. Az elején minden jól ment, jól össze tudták egyeztetni Miklós életvitelét Vera munkájával. Vera épp varrónő volt így amikor Miklós itthon volt szinte minden idejüket együtt töltötték. Ekkor már Miklósnak volt egy kutyája és Verának is így úgy voltak vele a kutya már majdnem olyan, mint egy gyerek. Van családjuk is. Miklós barátai az elején kedvelték Verát aztán elkezdték észre venni, hogy Vera csak kihasználja Mikit. Csak a lakás miatt van veled mondták, hidd el, hogy megcsal téged, amikor nem vagy itthon. Miki próbálta ezeket a feltételezéseket elhessegetni, hiszen szerette a lányt, de a előbb utóbb nyomasztani kezdte a gondolat, mi van, ha a barátainak mégis igazuk van Verával kapcsolatban?
Bejött egy újabb Németországi meló Miki nem nagyon akarta elvállalni, a lánnyal akart együtt lenni, meg akarta erősíteni a kapcsolatukat egy gyűrűvel. Aztán mégis mennie kellett.
Viszont az egyik melónak hamarabb lett vége és ő siet haza, hozzá, a szerelméhez, akkor este akarta megkérni a lány kezét.
Mikor felért a lakásba érezte, hogy hevesebben ver a szíve. Nagyon szép gyűrű volt nála, több ékszer üzletbe is bement mire kiválasztotta a tökéletes köves gyűrűt.
Aztán bement és a hálószobájába egy meztelen férfit látott Vera mellett, Vera nem nagyon magyarázkodott, nem kért elnézést, még hazudni sem akart. Hiszen nem szerette Mikit, csak kihasználta őt.
„Bíztam benned, szerettelek”-mondta Miki miután kiveszekedték magukat. Bizalom, mint olyan Vera számára nem létező fogalom volt. Miki miután Vera felöltözött és elment, be kellett látni, hogy a barátainak igaza volt a lánnyal kapcsolatosan.
Ismét a volán mellett ült, az ingujját feltűrte, kicsit megsütötte a nap a kezét, így barnább lett a bőre. A kamion ülés jó meleg volt, bekapcsolta a rádiót. Németországból tartott haza, hogy találkozzon a barátaival a szokásos helyen. A szakítás óta már több ízben is voltak hírei Verával kapcsolatban és nem tetszett neki, amit a lányról megtudott. Egyre jobban gyűlölte magát és megvette a lányt, hogy prosti volt. Hiába dolgozott hivatalosan egy másik helyen, mert a varrodából kirúgták és felvették árú töltőnek az Alidba, kiderült, hogy Vera egy igazi prosti. Több kuncsaftja is volt Miki alatt. Miki szégyellte magát, volt egy sötét időszaka a szakítás után, amit a piával akart tompítani, de édesanyja és a barátai segítségével kijött a gödörből. A szülei főleg az édesanyja nagyon sajnálta őt, mert az anyukája egyik nap megtalálta a köves gyűrűt. Miki ugyanis a szülei elől is titkolta nősülési szándékát, meg akarta őket ezzel a hírrel lepni.
Mikor végre hazaért lefürdött, fáradtan tért be a kocsmába. Barátait megölte leült az asztalhoz, rendelt magának egy jó hideg fröccsöt.
Ültek egy darabig, ment a beszélgetés fonala, mikor hátulról egy kéz megérintette és megszólította: „Szia Miki”-egy mosolygós nő volt az. Barátai Mikire néztek ő meg bambán ült az asztalon.
A mosolygós nő én voltam és így született meg a Szembe ül velem a múlt.
Hogy mi lett Miki és az én történet vége az homály fedi, de a kamion azóta is őriz egy csodálatos csók történetének éjszakáját.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

