A sínpálya.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Ott halt meg a kezeim között. A bátyám volt. A mindenem. A legjobb testvér, akit csak ember kívánhat magának. Most meg az élettelen teste felett sírok és üvöltözőm, hogy miért? Mit csináljak most?
Mindjárt itt a rendőrség! -kiabálja az egyik haver, de nem érdekel. Csak őt akarom visszakapni és csak lassan kezd leesni, hogy ő már nem jön vissza. Meghalt. A bátyám halott.
Pedig reggel még élt, együtt szívtunk el egy cigit a balkon ablakán a 6 emeleti panel lakásunkba. Tudtuk, hogy anyukánk később észre fogja venni, de olyan jól esett a cigi. A tesómról tudta, hogy dohányzott, rólam nem és nem is örült neki. De ez sem érdekelt. Neki komoly kapcsolata volt egy spinével, én csak csajoztam. Néha mondta is nőjön már be a fejed lágya. Akkor még nem értettem ez mit jelent. Most már tudom. Ő szerelmes volt, a spiné persze néha félre nézett egyszer én is láttam, ahogy egy másik sráccal csókolózik a lépcsőházba. Azonnal mondtam bátyusnak, de ő a szokásos széles mosolyával csak ennyit mondott még gyerek vagy, nem érted. Nem valóban nem értettem. Majd hozzátette, ha szerelmes leszel meg fogod érteni. Sose értettem meg. Sose voltam igazán szerelmes. Nem tudtam milyen az. Ezért irigyeltem őt, mert ő tényleg szeretett és tudott is szeretni.
Bátyust amúgy mindenki szereti, áldott jó szívű srác volt, büszke voltam, hogy ő a bátyám. Tanítgatott, nevelgetett. Ő mutatta meg először azt a híres férfi magazint is. Hiába próbáltam eldugni anyu megtalálta két akkora pofont kaptam, hogy még aznap este is piros volt a fülem. Bátyus meg csak mosolygot.
Most meg itt fekszik az élettelen teste.
Na jó én húzok a picsába-folytatta a haver-nem fogom a sitten végezni.
De baleset volt-mondom szinte halk hangon. Csak egy ostoba baleset volt.
Mit mondok a szüleimnek? Hiszen neki kellett volna vigyáznia rám és most ő nincs én meg itt vagyok. Egyedül.
Csak egy baleset volt, ezt fogjuk mondani.
Bátyus miért?
Még hülyéskedtünk is, készültünk az esti bulira. Előtte megálltunk a vasútállomásnál cigit és piát venni. Aztán bátyus mondta, hogy menjünk keresztül a sínpályákon, mert úgy gyorsabb. Az egyik sínpályán bent állt a teherszállító vonat. Mi röhögtünk, jól éreztük magukat. Jól esett a vodka narancs, gyorsan csúszott le még egy kör.
Elindult a sínpályán és az egyik pillanatba bátyus fogta az öngyújtóját és elejtette-én hülye fasz, mondta magáról. Olyat jót nevetett saját magán, hogy mi is nevettünk. A csaja közben smárolta. Aztán az öngyújtó valahogyan felesett a tehervonat tetejére. Leszedem-mondta. Ne hülyéskedj-szólalt meg a csaja. Nem, komolyan leszedem. Fázom-és mennünk kéne. Sose bírtam a csaját. Idegesítő volt. Mindenért hisztizett. Most is durcis volt. Biztos megvolt neki. De bátyus mindig tudta kezelni. Most is erősen magához húzta és megcsókolta megint. Itt kicsit irigyeltem megint, hogy ő tényleg szereti ezt az idióta csajt. Nyugi szívi, mindjárt itt vagyok-ez volt az utolsó szava. Felmászott, majd a következő percben egy nagy csattanás halottunk és a teste összeesett. Azonnal meghalt, megrázta az áram, ami a trafóból jött. Annyira sötét volt és már részegek is voltunk, hogy nem vettük észre a trafót.
Ott halt meg a kezeim között a bátyám, az életem.
Azon a napon lettem gyerekből felnőtt férfi.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
