Balázs öngyilkos lesz

Balázs öngyilkos lesz.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Bogi itt vagy?”-szól bele a telefonba.

„Balázs, te vagy az? „-kérdezem vissza.

„Igen, ne haragudj át tudsz jönni, segítened kéne”-mondja ő.

„Balázs fél 11 van”-már aludtam, nem is tudom, hogyan ébredtem fel a csörgő hangra illetve arra sem emlékeztem, hogy bekapcsolva maradt a telefonom.

„Tudom és ezer bocs, nem hívtalak volna fel, ha nem lenne fontos”.

Nem tetszett ez én nekem. Balázzsal anno jártunk, mindig is labilis volt lelkileg, de amióta meghalt a nagynénje és a második komolyabb barátnőjével is szétmentek azóta egyre jobban csúszott lefelé és rántott volna magával engem is.

Ivott, folyamatosan. Mindig részeg volt. Sosem volt mostanság józan. Először azt hittem most is részeg és csak szórakozik.

De éreztem, hogy itt most másról van szó. Gyorsan összeszedtem magam, taxiba ültem és már mentem is hozzá.

Mikor oda értem becsöngettem, nem nyitott ajtót senki. Egyre rosszabb érzések kerítettek hatalmukban. Átmásztam a kerítésen és rohantam befelé, ahogy csak bírtam.

Bent már ordítottam.

„Balázs itt vagyok”. „Hallasz?”. Válaszolj”!

„A fürdőbe”-hallom.

Rohanok be a fürdőbe.

A kádban Balázs ül a jobb kezéből pedig ömlik a vér, a penge ott van a kezében és amolyan nyugodt arccal néz rám.

„Bocsáss meg nekem”-mondja.

„Balázs, a jó isten áldjon meg mit tettél magaddal?” Hirtelen azt sem tudom mit csináljak. Érzem, hogy elönt a pánik, szinte kiabálok saját magammal.

„Bogi ne ess pánikba, gyerünk gondolkozz!”

A következő percben egy törülközőt veszek fel a földről és betekerem vele Balázs kezét, próbálom a vérzést elállítani vagy csillapítani, de ömlik a kezéből a vér. A penge még mindig a kezében van.

Megint elkap a pánik és a hányinger. Itt fog meghalni a karjaim között úgy, hogy nem tudtam segíteni neki. Nem, nem hallhat meg. Bogi gondolkozz!

Hívom a mentőt és szinte önkívületi állapotba amilyen gyorsan csak tudok beszélni mondom, hogy ki vagyok és mi történt és jöjjenek azonnal.

Közben beszélek Balázshoz is: „Balázs figyelj rám, lécci. Most nagyon fontos, hogy ébren maradj. Ne aludj el, jól?” „Megteszed ezt nekem?”

Balázs szemei bár még nyitva vannak egyre üvegesebben néznek rám.

Halkan, szinte alig hallhatóan mondja: „bocsáss meg”.

„Nem haragszom, csak meg ne hallj, kérlek, meg ne hallj itt nekem”.

Közben hallom a mentőautó szirénáit, végre itt vannak. Jön egy középmagas mentős be az épületbe, mondom ide a fürdőbe jöjjön.

Miután belép és felméri a helyzetet, láttom rajta, hogy ő is azt gondolja már késő. Beköti az infúziót, próbál még pár dolgot tenni, de fél óra múlva Balázs már nem él.

Vége

Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.