Csak egy átlagos Hétfő
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Reggel van, nincs kedvem felkelni, főleg nem ma. Dolgozni sem akarok. Pedig határidős leadás van. Érzem magamon a pia szagot. Tudom, hogy bent is sejtik. Hiszen múltkor a kollégáim a folyosón arról beszélt, hogy iszom. Hallottam őket, hiszen én is ott voltam mégis úgy tettem mintha süket volnék. Miért is tegyek máshogy? Hiszen igazuk van. Piás vagyok, csak még nem mondtam ki eddig. Aztán arra gondoltam vajon hol is kezdődött ez az egész? Elég sokat kerestem mostanság az ok-okozatot összefüggéseket. Apám is ivott-anyám is ivott így talán innen vezethető vissza, hogy én is elkezdtem inni. Eleinte bulikba, aztán egyre többet és többet ittam. Már nem számított egy idő után a hol és mikor. A lényeg az volt, hogy igyak.
Hallom, hogy csörög a telefonom, Felveszem és közlöm, hogy felmondok és nem megyek be dolgozni. A felettesem a döbbenettől és a bejelentésemtől alig bír megszólalni.
Aztán hívok egy másik számot azt a számot, amit az elmúlt másfél évben annyiszor hívtam fel. A vége mindig ugyanaz lett. Én ittam-ő sírt. Most nem sír. Tudja, hogy mi fog történni. Mintha érezte volna.
El akarok válni-mondta ő. Tudom-mondtam én. Meg is értem. Nem kérdezek semmit. Csak kértem, hogy küldje el az ügyvédje számát, hogy egyeztessek vele. Iszol még?- kérdezte? Igen-válaszoltam. Már nem hazudtam neki. Tudtam jobban ismer engem, mint én saját magamat. Ő volt az egyetlen, akit beengedtem a lelkembe. És tudjátok, ha egy férfi beenged egy nőt a lelkébe az komoly dolog. Őt szerettem. Senki mást rajta kívül nem tudtam így szeretni. Mégis elmartam magamtól, mert nem ismertem más utat.
Apám és anyám együttesen ölte ki a szeretett belőlem, mind a kettő a maga módján, szép aprólékosan tette ezt. A végén ott voltam egyedül egy szobában a saját démonjaimmal egy átlagos hétfő reggelen.
Aztán jött ő és vele a nevetés, a mosoly, a kedvesség, a szeretet, a minden. Nem hittem el, hogy ilyen létezik. Azt hittem csak a filmekben van. Engem nem lehet szeretni. Ő mégis szeretett és hitt bennem.
Aztán amikor már azt hittem boldog vagyok ismét jött a pia és nem nagyon tiltakoztam. Elittam mindent, a házat, az autót, a hitelt és ez felörült. Teljesen.
Eleinte eljártam csoportba aztán tudtam menthetetlen vagyok. Nem akartam változni, ezt neki is megmondtam inkább a kényelmesebb utat választom. A pia, mint egy jó barát átölelt és megsimogatott.
Csak egy átlagos Hétfői nap. Az emberek beülnek egy reggeli kávéra, közben megbeszélik a reggeli értekezletüket. A gyerekek iskolába mennek. Az idős emberek temetőbe látogatják meg a szeretteiket.
Én pedig leiszom magam.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
Egy válasz
„Engem nem lehet szeretni. Ő mégis szeretett és hitt bennem.”
Talán mégsem eléggé. Hiszen akkor is ott kelle lennie, amikor a párja iszik és újra és újra elmondani, hogy szerethető így is. Talán ettől letenné az italt végleg.
Szeretettel: Rita