A kék szandál

Mártika még általános iskolás kislány volt. Ebben a korban gyorsan nőnek a gyermekek, valamint a sok mozgásnak, játéknak köszönhetően hamarabb használódnak el a cipők és ruhák, így ezek pótlásáról a szülők évről-évre, sőt gyakorta akár évszakról-évszakra gondoskodtak.

Akkoriban a lábbelik bőrből készültek és a felnőtteknél akár évtizedekig is használható állapotban maradtak, igaz, hogy ápolták is azokat. Minden otthonban volt egy úgynevezett cipős fiók/doboz, amelyben fellelhetők voltak a különböző cipőkefék, cipőkrémek, puha ruhaanyag darabok, melyekkel a szépen megtisztított és bekrémezett cipőt fényesítették. Amely lábbeli nem volt használatban, azt kisámfázták, vagy papírral kitömték, hogy megtartsa a formáját és száraz helyen tárolták. A gyermekcipőket a hótól, latyaktól hócipővel védték, amely meggátolta a beázást, szárazon tartva mind a cipőt, mind a gyermek lábát. Gumicsizmát többnyire a férfiak viseltek, ha nagy esőben kellett a szabadban munkát végezniük.

Véget ért a tél, közeledett a húsvét, a tavaszi, nyári időszakra való felkészülés időszaka. Egy szép napon Márti édesanyja kézen fogta kislányát és beutazott vele a fővárosba, hogy szandált és ruhaanyagokat vásároljon.

Márti már a kirakatban kinézett magának egy csinos, világoskék szandált, amibe annyira beleszeretett, hogy más cipő már nem is érdekelte. Mivel volt a méretében, édesanyja megvette. Ezt követően benéztek a közeli méteráru üzletbe, ahol viszonylag jó áron sikerült különböző fajta vásznakat venni, melyekből Márti édesanyja megvarr majd mindent, amire a családnak szüksége lesz. Lánya részére ezúttal egy szép, fehér madeira blúzt és kék alapon fehér pettyes anyagból derekában passzentos, húzott szoknyát, mely egy fehér térdzoknival és a világoskék szandállal valóban gyönyörű ünnepi öltözet lesz. Akkoriban ugyanis megkülönböztették az ünnepi ruhát a hétköznapitól és így volt ez az iskolában is.

A jól sikerült vásárlás után örömmel mentek haza, ahol is Márti azonnal ki akarta próbálni az új szandálját egy kis sétára. Vigyázni akart rá, hiszen a szaladgáláshoz még megtette a tavalyi, de annyira tetszett neki, hogy nem tudott ellenállni annak, hogy egy rövidke sétát ne tegyen vele.

Szép, tiszta idő volt, kellemesen sütött a nap. Az utcájuk végén egy patak csordogált, ami mindössze két házzal volt lejjebb az övékétől. Onnan két irányba kanyarodott el az út. Balra a patak mellett sétált tovább, majd egy kisebb hídon az utcájukkal párhuzamos útszakaszra érve haladt tovább. Ennek az utcának még külön nevet se adtak, mivel mindössze egy házikó állt rajta, a többi bekerítetlen, szabad földterület volt, amin egy keskeny, kitaposott út vezetett a dombon felfelé egy másik utcához, ahol szintén alig volt látható egy-egy kisebb épület.

Azt tervezte, hogy a házikó után visszafordul és hazamegy. Leveszi a szandált és elteszi, hogy a közelgő ünnepen még vadonatújként tudja felvenni, majd alkalmanként viselni. A ház előtt elhaladva hirtelen vad kutyaugatás zökkentette ki kellemes gondolataiból és mivel már hat éves korában megharapta egy kutya, nagyon megrémült ettől a hangtól. Igaz, hogy négy-öt percnyi járásnál nem volt messzebb a szülői háztól, de az utcán nem tartózkodott egy lélek sem, ezért nem mert visszafordulni, hanem tovább haladt, gondolván, hogy ha otthon van valaki, akkor kijön az ugatásra, ha meg nem, akkor felmegy a dombon és a másik utcából inkább kerülővel megy haza, de nem teszi ki magát egy esetleges kutyatámadásnak.

Igen ám, de a kutya nem hagyta abba az ugatást, sőt egyre agresszívabban folytatta. Hallani lehetett, ahogy rángatja a láncot, vad, ziháló, hörgésszerű ugatása egyre nagyobb félelemmel töltötte el a kislányt, aki ugyan próbált bízni abban, hogy ahogy távolodik, úgy csillapul majd a jószág dühe, de sajnos nem így történt. Az állatnak sikerült elszakítania a láncot és azzal együtt rohant utána.

Már körülbelül a domb felén lehetett túl, mikor úrrá lett rajta a páni félelem. Annyira vad ez a kutya, hogy széttépi, ha utoléri. Márpedig sikerül neki, hiszen annak ellenére, hogy a szíve már a torkában dobog a futástól és alig kap levegőt, a fiatal németjuhász jó erőben van, és nyilván gyorsabb nála. Kirázta a hideg, miközben elöntötte a forróság és még mindig sehol, senki. Nincs, aki megmentené, a ház lakói valószínűleg dolgoznak, a dombon nem lakik senki, és ha felér, akkor se tud beszaladni sehová se. Nem akarta feladni, a halálfélelem vitte tovább.

Futás közben a jobb lába beakadt egy kiálló gyökérbe és lerántotta a szandált, miközben a lábát is felsértette. Nem állt meg, ahogy csak szusszal bírta, szaladt tovább, a kutya viszont már nem lihegett a nyakában. A dombról egy fél percre visszafordult és látta, amint az eb a leesett szandálját tépi, rágja, cibálja, dobálja. Futott tovább, míg a félelemtől, és a fáradtságtól szinte félholtan haza nem ért, ahol elmondta, hogy mi történt.

Édesapja mikor hazajött a munkahelyéről, magához vett egy botot, majd elindult, hogy megkeresse és hazahozza a fél szandált, amelyre felismerhetetlenségig apró darabokban talált rá.

Akkor már otthon voltak a házikó lakói is, akik nagyon sajnálták az esetet. Bevallották, hogy a fiúk képezi úgymond a kutyát, hogy senki be ne merjen törni hozzájuk. Többek között olyanokat is csinál, hogy felakaszt egy nyers húsdarabot a fára és azt kell felugrással elérnie az állatnak, mikor pedig már majdnem sikerül neki, akkor feljebb húzza, így serkenti őt a nagyobb teljesítményre és próbálja növelni az erőnlétét. Egyébként nagyon okos állat és nekik maximálisan szót fogad. Mielőtt elmennek otthonról, mindig megkötik, azt viszont nem gondolták, hogy képes a láncot is elszakítani.

Az eset miatt rendeltetését a szép kék szandál nem tudta betölteni, de ettől sokkal többet tett, megmentette a kislány életét.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.