Másod osztály
Egyed-Husti Boglárka novellája
Ülök a kis zsúr kocsim tetején és hallom, hogy különböző nyelven mondják be, hogy a gép, amelyre a jegyem szól az utolsó utolsó utasát várja, azaz engem. Én nem sietek. Még kortyolgatom a kávét aztán felülök és elindulok a kapu felé. Már idegesen mutogatnak, én meg mosolygok. Hová ez a kapkodás? A gép így is úgy is mindig később indul el. Aztán végre beszállok a gépbe és nagyjából minden szempár rám szegeződik. Valaki idegesen méreget, másnak megvetés van a szemébe. Egy négy gyerekes család fő is fáradtan, amolyan beletörődően végre itt van, akire várnunk kellett nézéssel néz rám.
Én meg hanyagul leteszem a táskám, leülök a székemre, bekapcsolom az övet és próbálok írni. Aztán jön a légi utas kísérő személyzet, hogy még várni kell, az elektromos eszközök bekapcsolásával. Rendben, gondoltam. Elvégre a cikk egyik fele, ha úgy vesszem elkészült. A másik meg ráér. Megkérdezem, hogy lehet-e akkor inni. Mire igen válaszol. Vodkát, kérek. Mindig vodkát iszom. Tudom, hogy drágább lesz, de fizetés nap után vagyunk.
Telik közben a repülés idő és figyelni kezdem az utasokat. A négygyerekes családból hol az egyik, hol a másik gyerek sír, mert fáj a füle, pisilnie kell, unatkozik, éhes vagy egyszerűen csak nem tud aludni. A családfőnek már véres a szeme az idegtől, fáradt. Gondolom otthon is ez mehet. nem irigylem érte. Aztán van egy kis csapat, valami diákok, tanulmányi versenyen indultak, dumálnak, kedvesek.
Aztán ott van egy idősebb házaspár, pár nő és férfi, de a többség párban, ha jól veszük rajtam kívül mindenkinek van párja, vagyis én vagyok az egyedüli szingli. A diákok között is látom, hogy alakul ki egy szerelmes pár, látszik rajtuk, csak még ők se merik be vallani.
Aztán végre bekapcsolhatom a gépet. Látom, hogy támadás történt. Próbálok nem ideges lenni. De kezdem azt érezni, hogy talán nem vagyunk biztonságba. Hirtelen nem tudom mit csináljak. Szóljak valakinek? Vagy tegyek úgy, hogy nem történt semmi. Lehet, hogy álhír. Nem inkább jelzem aztán lehet, hogy csak kiröhögnek. Jelzek a kis kapcsolón, oda jön a légiutaskísérő, de mire meg tudnám neki a cikket mutatni, már érzem, hogy valami becsapódott a gépbe.
Rázkódunk, az oxigén maszk kijön, ordítozás, visítozás hallatszik mindenhonnan. Hirtelen kör benézek és látom a pánikot, a félelmet. Egyedül az idős házaspárt nem látom, aztán meglátom őket. Ott ülnek, halkan és imádkoznak. Én is le guggolok és elkezdek imádkozni. Hirtelen egy kéz ragadja meg a kezem, a légi utas kísérő keze az. Ő is elkezd imádkozni. És csend lesz a gépen. Olyan csend, hogy egyedül csak a lélegzetünket és imát lehet hallani.
A másodosztály utasai a London felé tartó járaton mind meghaltak egy bombatámadás következtében.
Ez áll majd a holnapi hírekben.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.