merítő (feleselős…)

inspiráció: Adorján L. Zoé: Derítő II. – Irodalmi Rádió

gondolatból szó sarjad,

szavaimból tó fakad,

kicsi sarjból fa, virág,

tó-virágból vágy-világ,

­körém…

szavaidból szárny sarjad,

szárnyak szárnyán sor fakad,

kicsi sarjból fa, virág,

fa-virágból vágy-világ,

­köréd…

érzésekből hangulat,

hangulatból hang fakad,

szárnyal színe nesztelen,

csendben, csendbe, esztelen,

körénk…

körém,

köréd,

körénk…

2025.10.11., 69 évesen

illusztráció: 10 borzasztóan cuki ajándék, amitől még a legmorcosabb ismerősöd is felderül

további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress

blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

Ivántsy Gábor „merítő (feleselős…)” című verses szövege olyan közegélmény, amely a nyelvi anyag tiszta rezgéseiből építi fel líraiságát: a szavak nem csupán kifejezések, hanem alkotóelemei a kibontakozó érzés-világnak.

A nyelvezet és stilisztika egyszerre egyszerű és transzcendens: négyszeres sorok ismétlődnek, hogy a hangokból, képekből, ritmusból szinte mantra-szerű hullámzás szülessen (pl. „kicsi sarjból fa, virág, / tó-virágból vágy-világ…”), ahol a szótagok tagolása és a hangzások játéka költői hangulatot teremt.

A retorikai felépítés nem a hagyományos értelemben vett érvelésre törekszik, hanem a nyelv, mint anyag és rezgés szerveződését helyezi előtérbe. A sorok ismétlése és a körkörös szerkezet („körém… / köréd… / körénk…”) egyfajta légzőritmust ad, amely érzelmi és érzéki tapasztalatként hat: a befogadó nemcsak olvashatja, hanem hallhatja, érezheti is a ritmust.

A szimbolika és metaforikus képalkotás finom és organikus: a „sarj”, mint kezdet, a „fa”, mint növekedés, a „tó-virág” mint vágyott, benső-tér kifejeződése nem pusztán díszítő elem, hanem a vers érzelmi térképének lenyomata. A képek egymásra rétegződnek és egyetlen megfoghatatlan, mégis testi-érzéki valóságként bontakoznak ki.

A hangulati ív „kicsit csendes, mégis kicsit sodró”: mintha a szavak hangulatfestő ecsetvonások lennének, amelyek egyszerre hívják elő a csendet és a lüktetést. A lírai én helyett inkább egy azonosulható, kollektív „kör-tér” jelenik meg, ami emocionális töltettel bír, de nem ragad le konkrét narratívában, hanem inkább sugall, rezegteti az érzelmeket.

Tipográfiailag a vers letisztulása és a szótagok, valamint sorok ritmusának vizuális elrendezése azt hangsúlyozza, hogy a forma és tartalom szervesen egybefonódnak: a térbe és üresbe írt szavak a csend és beszéd kettősségét testesítik meg. Ez a minimalistán tagolt felépítés a líraiság lényegéhez – a nyelvi rezonancia és a befogadó aktív részvételéhez – járul hozzá.

Összességében a „merítő (feleselős…)” nem hagyományos költemény, hanem egy kicsit kikacsintós nyelvi játék és hangulati meditáció, mely a lírai beszéd és a befogadó közötti rezgést helyezi középpontba. A sorok nem érvelnek, hanem éreznek, nem leírnak, hanem megmutatnak egy lehetséges belső tájat,  azt, amelyben a szavakból fakadó érzés és hangulat egyszerre lélegzik és hullámzik.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...