Vakrandi

Vakrandi.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

„Szia kérlek ezt a számot vidd magaddal és tedd le oda arra az asztalra”.

„Oké”-mondom.

„Pár adatot rögzítünk a rendszerbe és utána helyet is foglalhatsz”.

„Rendben”.

„Voltál már rapid randin?”

„Nem még soha.”

„Amit tudnod kell. Folyamatosan jönnek majd hozzád és, ha esetleg úgy érzed, hogy valaki nem szimpatikus nyugodtan jelezd és jön a következő kör.”

„És, ha kialakul egy szimpátia az illetővel szemben?”

„Akkor megbeszélhettek egy következő körös randit, de azt már nem rajtunk múlik. Sok siker!”

Leülök, szépen megterített virágokkal díszített asztal, hangulatos hely. Tényleg olyan, mintha egy igazi randin lennék. Izgatott vagyok, már egy ideje érik bennem a gondolat, hogy ezt az ismerkedési formát is kipróbáljam, de csak most tudtam magam rászánni.

Nem öltöztem fel annyira szépen, inkább amolyan szolid elegáns kinézetem van.

Várom az esetleges randi partnereket, és jönnek is folyamatosan, de egyik rosszabb, mint a másik.

Kezdem feladni és úgy érezni, hogy ez mégsem az én terepem. Van nem volt szimpatikus, vagy nem volt közös témánk, esetleg a kora zavart, egyik se volt szimpatikus.

Aztán egyszer leült mellém egy viszonylag átlagos kinézetű, napszemüveget viselő fiú.

Helyes /állapítom meg magamba/, de zavar, hogy miért van napszemüvegbe.

Érzi, hogy zavarban vagyok és rá is kérdez: „zavar téged, hogy napszemüveget viselek?”

„Igen”-vágom rá.

„Hú, de határozott válasz” és látom, hogy mosolyog hozzá. Kellemes mosoly, szép fogok.

„Tetszik, ha egy nő határozott, nem szeretem a tesze-tosza lányokat”. „Te nem tűnsz olyannak, inkább domináns, irányító típusú vagy”.

„Nagyjából”-alig ült le mellém és kezdem úgy érezni, hogy már szinte ismer is és ettől zavarba is jövök.

„Még mindig zavar a napszemüveg?”-kérdezi.

„Igen”-válaszolom.

„Attól félek, ha leveszem, felállsz vagy megijedsz és azt nem szeretném. Ugyanis szimpatikus vagy nekem és szeretnélek jobban megismerni.”

„Nem igazán értem miért ijednék meg?”

„Ezért!” és levette a napszemüveget és akkor veszem észre, hogy vak.

Alig jutok szóhoz, azt se tudom mit is mondjak…

„Látom te is megijedsz tőlem”.

„Én nem csak erre nem voltam felkészülve”-hebegem-habogom, keresem a szavakat.

„Semmi gond, már hozzá szoktam”.

„Elnézést, csak ez így…nekem, hirtelen…”

„Sokk volt-fejezte be helyettem a mondatom.

Hirtelen csend ált be és nem tudtam mit is kellene ilyenkor csinálni.

Megbántani se akarom, hiszen nem tehet arról, hogy vak, de hülyíteni se szeretném.

Rögtön levágta a helyzetemet és megköszönte a randit.

Azóta is amikor eszembe jut szégyellem magam.

Vége