Vérvétel
Egyed-Husti Boglárka
„Kicsi szívem csak nem izgul?” -néz rám az asszisztens nővérke a pult mögül.
„De nagyon” -felem őszintén.
„Ah, nem kell csak egy kis szúrás és 5 perc múlva már kint is lesz az ajtón”.
Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne.
A váróba nagyjából én vagyok az 5 ember még nincs nagy sor, szerencsére.
Mikor beérek az ajtón kisebb tolakodás lesz, de a nővér pultból gyorsan kiszólnak, hogy csend legyen és mindenki várja ki a sorát türelemmel.
Előttem egy idősebb férfi, mögöttem egy közép idős nő. Az úr előtt már láttom, hogy a széken ül egy terhes kismama, épp leszorítják a csuklóját.
Ne nézz oda-mondom magamba, de ösztön erősebb és persze oda nézek és még jobban félek és izgulok, mint előtte.
Majd én kerülök sora. Egy idősebb hölgy ül az asztalnál. Rutinosnak tűnik.
„Nyújtsa a kezét” -mondja.
„Csak nem izgul?” -kérdezi
„De, nagyon”-válaszolom rá.
„Nem kell”.
Most próbálok nyugodt maradni, van egy kép a fejembe és mondogatom madarak, tengerpart, pálmafák.
Érzem, hogy a karomra ráfújja sprayt és tudom mindjárt szúrni fog.
„Nincs vénája, ahová szúrjak” – közli.
„Tudom” -válaszolom.
Ezért is félek, mert nincs hova szúrnia és tudom mire kitapogatja a nem létező véna falamat én addig itt teljesen el fogok ájulni.
Így is lett. Tapogatta a kezem össze vissza, spray ide- oda, de semmi. Egyszer éreztem, hogy megszúrt.
Nem jött semmi.
Majd mondta menjek át a másik székre. Ekkor már lefektettek, nagyjából ötször szúrtak meg mire vért tudtak venni tőlem.
Mikor kijöttem a rendelőből mind a két kezem lila zöld folt volt.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
