Karma

Felöltöm magamra a pillangó összes színét,

Így repülök a világban szerte-szanaszét.

A holnap jelenébe érkezem,

Miközben visszaüt a múlt, amiben vétkeztem.

 

Elmémben fekete felhők szántják az eget,

Mint a szánhúzó kutyák, viszik a terhet.

Bűntudatom súlyát, mint a béklyót cipelik,

Bolyongva a nyugalom tengerét keresik.

 

A holnap jövőjében a jelen kapuja megnyílik,

Lelkemet a béke szigetére száműzik.

Reményem csillaga a szebb jövő hajnala,

Szívemben megpendül a megbocsájtás dallama.

 

(„Árcédulás boldogság” című blogszerzők antológiájában megjelent.)

Hajnal Cs. Krisztina
Author: Hajnal Cs. Krisztina

Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. ‘Reményem csillaga a szebb jövő hajnala,
    Szívemben megpendül a megbocsájtás dallama.”

    Gratulálok a megjelentetéshez! A versed pedig tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »