Sirámok

 Kimerültem. 

Haza jöttem. 

Álmos vagyok. 

Fáradt vagyok. 

Lerogytam egy székre, 

felállni már nehezen megy. 

Ha húsz métert kell gyalogolnom, 

úgy érzem, hogy összerogyok, 

meg kell állnom. 

Mint a liba úgy lihegek. 

Rosszkedvűen kérdem: Miért van ez? 

Mi tette ezt? 

Kérdésemre nincs felelet. 

Mégis jogos kérdés: 

Mi lesz velem holnap? 

És főleg a jövőben? 

De jövő, vajon lesz-e? 

Egyáltalán, gondolhatok-e erre? 

Vagy jobban tenném, ha a jövőm helyett, 

 valami más foglalkoztatna? 

Például már most barátkoznék a Kaszással? 

 

Most, hogy írásomból felnézek, egy vázát látok előttem, 

szép virágokkal benne, 

s e kép láttán, kedvet kaptam, hogy filozofáljak: 

Két nappal ezelőtt, a virágok még éltek, 

 a kertben díszelegtek. 

Aztán le lettek vágva, és  

bekerültek a vázába. 

Itt is még virítottak két további napig,  

majd szirmuk lehullott. 

Ma már halottak. 

A halott szirmok a váza körül, kőrben 

a padlót borítják, mintegy takarót formálva. 

E példát véve, s alkalmazva  

ránk emberekre, a mi világunkra, 

szembeszökő a hasonlóság: 

Egy ideig élünk, tevékenykedünk a világban, 

aztán egy szép napon, 

 ahogy a virág szirmai lehullanak, 

 mi is meghalunk. 

 Eltávozunk.  

Még jó, ha arra lesz időnk, 

 hogy búcsút mondhassunk. 

Tudom nem valami biztató,  

amit most itt előadok,  

De derűsebbel, jobbal most 

 nem szolgálhatok. 

Van egy mondás miszerint: 

 “Az élet könnyű és vidám” 

Mások azt mondják, nehéz. 

De valójában nehéz akkor lesz,  

ha majd éppen meg kell válni tőle! 

Ez utóbbi gondolat vezessen bennünket az úton! 

Próbáljuk meg élvezni életünk e szakaszát  

míg élünk, itt a Földön! 

Panaszra bőven lesz majd okunk, s alkalmunk,  

mikor majd életünktől itt a Földön búcsút kell majd venni. 

Eddig sokat panaszkodtam, 

 Meglehet, nem helyesen tettem. 

Megpróbálom, most azt,  

hogy magam vígasztaljam, és egyben biztassam: 

Ne panaszkodj, 

hisz 

Nem kell robotolnod! 

Nem vagy éhes, 

és van hol fejed lehajthatod! 

És nem utolsó sorban, van időd s módod,  

hogy az ilyen és ehhez hasonló 

 gondolatokat tartalmazó írásokat megírhatod,  

s másokkal is megoszthatod! 

Próbálj meg tehát élni könnyedebben, vidámabban 

Búslakodni majd ráérsz akkor,  

mikor ezt kell tenni, 

 ama utolsó órán, végső percben! 

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. „Próbáljuk meg élvezni életünk e szakaszát
    míg élünk, itt a Földön!”

    Kedves Tonió!

    Talán el sem hiszed, de amíg nem értem ehhez a sorhoz, ez fogalmazódott meg bennem tanácsként, melyre Te magadtól is rájöttél. Igen, lehullunk, mint a virágszirom, mely kint is elhervadt volna, ahogy teszi ezt – talán korábban – a vázában is, de ezen nem érdemes elmélkedni. Ezek tények, melyek makacs dolgok. ÉLNI KELL!!!! Ha nehéz menni, gyakrabban kell megpihenni! Ha tűz a nap, az árnyékos oldalt kell keresni! Ha fáradt vagy, leülni, vagy lefeküdni, de míg élsz, sohasem szabad feladni!

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!
    Köszönöm az olvasást.Hozzaszolasod értékelem és maximálisan egyetértek vele minden sorával. Te is észrevetted, ugye, hogy a vers is ezt akarja mondani a vege fele?
    Szeretettel
    Tonió

  3. Kedves Tonió!

    Igen, természetesen észrevettem, hiszen meg is írtam, hogy ezt tanácsoltam volna. Rövid az élet, a nagy része már elszállt, mint egy nyári pillangó. Azt a keveset, ami még megadatik lehetőleg békességben – elsősorban magunkkal megbékélve – kell élnünk, mert akkor ezt sugározzuk másokra is. Engedjük meg magunknak azt, hogy boldogok legyünk. Tegyük azt, ami jólesik, természetesen úgy, hogy azzal másoknak ne ártsunk. Ilyenekre gondolok, mint pl. ha fáradt vagy, pihenj le, ha meginnál egy pohár bort, akkor tölts magadnak, ha kedved van valakivel beszélgetni, akkor hívjad fel, ha álmos vagy, aludj nyugodt lelkiismerettel, ha a friss kenyérnek csak a sarkát akarod megenni, akkor azt edd meg! Természetesen hosszan lehetne sorolni. Mindenkinek más okoz örömöt, azt kell, hogy megtalálja és élvezze, amíg arra lehetősége van.

    Szeretettel: Rita

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Távolság Tartva

  Távolság Tartva Valahogy mindig kilógok a történetből – talán mert nem írták meg rendesen a szerepem. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy

Teljes bejegyzés »

Ajtó a hithez

   Ajtó a hithez   Az Isten házában neked minden ajtó nyitva áll.   A templom oltárán az égi fény a hitről mesél.   Száz

Teljes bejegyzés »

Magyar hazánk

   Magyar hazánk   Az ékes Magyarhon büszkén őrzi a múlt csodáit.   A haza mindenkor. Ezt vésd kőbe! Mert ő érted él.   Egy

Teljes bejegyzés »

Az én hazám

  Az én hazám   Egy porszem a magyar haza földjén nekem a minden.   A magyar szép honban az évszakok varázsa hódít.   A

Teljes bejegyzés »

Kovács Gergely: A kert

      Bármit mondhatott volna utolsó szavaival Bonyhádi Lajos, nyugalmazott gépészmérnök. Élete utolsó perceiben csak ketten álltak ágya mellett. Felesége néhány évvel korábban hunyt

Teljes bejegyzés »

Pár lépésre a lélektől

Pár lépésre a lélektől   Tudatomba szökik az izgalom, Lassan hozzá indulok; Remeg minden testrészem, Majd elájulok.   Hozzám szól egy hang, Indulj el te

Teljes bejegyzés »