Éjféli óra

Hiába jössz, éjféli óra!
Nem intesz engem nyúgovóra.
Rémek rajongnak szűk szobámban,
A szívben és a lámpalángban.

Óh, nem lelek egy kis zugot még,
Hol lelkem enyhén megnyugodnék;
Ezerfelé vágyok, tekintek,
S nincs egy igaz szív, szó, tekintet.

Bűzhödt a lég embertanyákon,
Fertőzetet lehel a lábnyom!
Rohadt a vér a vén erekben,
Az csörgedez a kisgyerekben.

Méreg, gyilok, kigyói-nyelvek,
Hitvány tanok, rút, aljas elvek,
Ármány, erőszak a magosban,
Vak állatösztön lenn a porban!

Csak néz az ég nyugodt szemekkel,
S csak vétkezik, emészt az ember!
Csak él az isten képemása,
Világ ura, föld törpe váza!

De hajh, mi ez? Mi zúg, mi csattan?
Mért reszket, ing a föld alattam?
Itélet ez? – Az lesz bizonnyal.
Közeleg a vég, átok- s iszonnyal!

Rőt fény kigyúl az égi boltra,
Forró szelek fújnak sikoltva;
Tűzzápor ömlik, csapkod égve,
Fénycsíkokat festvén a légbe.

Bődül a föld, lávát eresztve,
Templom meging, lehull keresztje;
Jámbor harang vad borzalomtul
Életre kél és félre kondul.

Tolong a nép rémült sereggel,
Asszony, leány nyitott kecsekkel
Rohan, kezét jajongva törvén:
„Oh, jaj! fejünkre hull a törvény!”

Madár lehull perzselve hőtől,
Szelid s vad állat összebődül.
Bősz hangzavar zúg egybeszűrten,
Manók sikongnak rá az űrben.

Órád ütött, óh büszke Bábel,
Porban jajongsz, gőgös Jezábel!
Nő, nő a vész, tör, zúz, öl, éget.
Sodorna, jaj! Gomora, véged!

Izzó káosz immár a Minden,
Nyitott pokol vér- s rózsaszínben!
A hang kihalt egész világból,
Csak hamv maradt, tűz világol.

– Lázas fejem, jaj térj magadhoz!
Halk eső, mely álmokat hoz,
Csak az kopog, ütembe lágyan
– Villám is alszik föllegágyon.

Egyet ha dörren, messze néha:
Azontúl minden újra néma,
– Aludj, világ! Ember ne térj meg!
Nincs tűzesője már az égnek.

Mihá István
Author: Mihá István

Mihá Istvánnak hívnak, Újszászon élek, 18 éves vagyok. Körülbelül tízéves voltam, amikor olvastam József Attila Karóval jöttél című versét. Megtetszett ez a stílus, a rímek. Játékosnak, dallamosnak találtam. Ezután elkezdtem más költőket is olvasni: Radnóti Miklós, Ady Endre verseit, szívtam magamba a műveiket, majd tizenkét évesen már írtam is. Az írás Egyfajta szabadságot ad, hogy a világot saját szemszögemből mutassam meg, miközben másokat is inspirálhatok arra, hogy újraértelmezzék a saját érzéseiket. A versek születése számomra olyan, mint egy belső párbeszéd. Van, hogy hirtelen tör elő, szinte magától, máskor lassan érlelődik, mint egy hosszú gondolkodás eredménye. Mintha a sorok már léteznének valahol mélyen bennem, és csak arra várnának, hogy megtaláljam őket.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Azt szeretném

Rózsa Iván: Azt szeretném Azt szeretném, hogy palesztin és zsidó egymással összebéküljön! Egykori ellenség egy asztalhoz üljön! Síita és szunnita ne utálja egymást! Pakisztáni és

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Cabo verde

Rózsa Iván: Cabo verde A zöld-fokiak fokozták a szintet; Nekik egyáltalán nem volt mindegy; Hispán sztárok elképzelés nélkül rúgták a bőrt: És egy legenda megint

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Üdvözülés

Rózsa Iván: Üdvözülés Mindenki saját magáért felelős. Tetteiért, cselekedeteiért. Isten semmiért sem felelős. De az egyetlen, univerzális, omnipotens Isten által Te is üdvözülhetsz! Ha van

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás

Rózsa Iván: Történelem-hamisítás A történelemkönyveket írják és olvassák… A folyamatokat újraértelmezik, kiforgatják… Hány ezer éve csikorog már ezen kerék?! Mikor mondja az emberiség: na, most

Teljes bejegyzés »

A csodás zöld kalamáris

A csodás zöld kalamáris   A szép múltunk festett százezer ecsettel ezer pompás világot. Mi együtt alkotunk, s egy szívként rajzolunk milliónyi virágot. A csodás

Teljes bejegyzés »