Hamar elmúlik ami jó,
Elszáll, mint égen a szó.
Ma még vár, holnap rom,
Ma még tűz, aztán korom.
Édes gyermekévek végleg elmúltak,
Régi játékok már enyészetbe hulltak!
Többé nincs biciklizés a puszta útján,
Valamilyen fárasztó iskolai hét után.
Fejem többé soha nem töröm,
Hogyha felnövök miért öröm?
Nem kérdezem mi a születés,
S a virágok léte miért ily kevés!
Belül, tiszta tekintetem legmélyén,
Szívem fájdalmas fekete tengerén,
Kicsike sajkán hányódik a remény,
Hogy talán még gyerek lehetek én!
Elmúlik, elmúlik itt minden!
Megmaradó semmi sincsen!
Kérdezik tőlem az emberek:
Nem hiszed, hogy jó jöhet?
Felfogja szívem s érti lelkem,
De hiába vígasztaltok engem!
Szép évek, búcsút intek nektek,
Emlékeimben tovább léteztek.
Author: Zilahi Zoltán
1986-ban születtem Budapesten, de Gyömrőn élek, a természet közelségében. Tízéves koromban írtam első novellámat, amelyet történelemkönyvem Élet az őskorban című fejezete inspirált. 2004 januárja óta írok verseket, két évvel ezelőtt amatőr versenyt nyertem egyik költeményemmel. Az olvasás már gyermekként is meghatározó része volt életemnek: Elsőként Mándy Iván Robin Hood-ját és Mark Twain Tom Sawyer-ét olvastam, amelyek szélesre tárták előttem az irodalom szeretetének kapuját. Verseimben visszatérő motívumként jelenik meg a természet, a harmónia és a szerelem. Íróként cikkeim 2017 és 2019 között a Gyömrő Magazin-ban, 2014 és 2023 között pedig a Széchenyi Alapítvány honlapján jelentek meg. Most éppen egy disztópikus, posztapokaliptikus sci-fi regényen dolgozom. 2016 márciusa óta a Gyömrőszínház társulatának tagjaként amatőr színészként tevékenykedem, ami szintén közel áll hozzám. Érettségivel és teológiai mesterdiplomával rendelkezem, a C. S. Irodaház recepcióján dolgozom. Számomra az írás olyan, mint a levegő vagy az étel: Nem tudok élni nélküle.
Egy válasz
„De hiába vígasztaltok engem!”
Így igaz, hiába, ha az ember nem érez vágyat egy szebbre, jobbra, boldogabbra, akkor minden hiába.
Szeretettel: Rita